Hirdetés

Hamarosan bemutatkozhat a Google Pixel okosóra

|

Már az év első felében tovább bővülhet a Pixel-termékcsalád.

Hirdetés

Mivel már szinte az összes nagyobb mobilgyártónak van saját okosórája, a Google-ről is évek óta pletykálják, hogy előáll a maga verziójával. Sokan várták, hogy a házon belül fejlesztett Tensor SoC-kal debütáló Pixel 6-széria hozza el a kütyüt, ám októberben csak két mobilt kaptunk.

Legutóbb decemberben látott napvilágot egy jelentés, mely szerint 2022 lehet a rajt éve, most pedig egy újabb beszámoló látszik megerősíteni ezt, és ha hihetünk neki, még csak nem is kell őszig várnunk a Google okosórájára.  

Hirdetés

A pletyka forrása Jon Prosser, aki a legtöbbször az Apple közelgő újdonságai kapcsán hallatja a hangját, de más tech témákban is gyakran megnyilvánul. A szivárogtató nemrég a Twitteren kürtölte világgá, hogy értesülése szerint a Google május 26-án, csütörtökön fogja leleplezni a Pixel Watchot.

Prosser azt is hozzátette, hogy ez az első alkalom, amikor egy konkrét  megjelenési dátum bukkan fel, és ha a Google esetleg a színfalak mögött elhalasztja a premiert, azt is tudni fogjuk. A magabiztos kijelentésből arra következtethetünk, hogy a szivárogtató besúgója közel van a tűzhöz, s hogy ez a következő hónapok során is így marad.

A puszta pletykák alapján persze a Pixel Watch 2018 óta már vagy 3-4 alkalommal is megjelenhetett volna, így nem érdemes még feltörni a malacperselyt, pláne, hogy Magyarországon továbbra sem indult el a Pixel-termékek hivatalos forgalmazása.   

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.