Hirdetés

Hamarosan dinoszauruszok lepik el a Goolge-t



|

A már eddig is létező kiterjesztett valóságnak hála nemsokára rengeteg dinoszaurusz 3D-s modelljét varázsolhatjuk a hátsó kertünkbe.

Hirdetés

Valószínűleg jó páran eljátszadoztunk már azzal, hogy ha rákerestünk egy állatra, és a Google találatok fölött megjelenő 3D modellre kattintunk, a kiterjesztett valóságnak köszönhetően behelyeztük azt a környezetünkbe a telefonunk kameráján keresztül. Hamarosan ugyanezt tehetjük majd rengeteg dinoszaurusszal is.

Hirdetés

A Google folyamatosan bővíti azon 3D modellek listáját, amiket AR-ben elérünk a telefonunkon. Eddig az állatok mellett láthattunk már anatómiai, biológiai vagy éppen NASA modelleket is. A cég a Universallal együttműködve, csütörtöktől rengeteg dinoszauruszt tesz elérhetővé hasonló módon, így pár napon belül bárki T-Rexekkel fotózkodhat.

Az apropó természetesen a Jurassic World széria, aminek forgatásait hamarosan folytatja a filmes stúdió, hogy 2021-re már a mozikba kerülhessen. Tíz dinoszauruszt tudunk majd nézegetni a kiterjesztett valóságon keresztül, köztük van természetesen a T-Rex, a velociraptor, a stegosaurus és a dínós filmek több egyéb legendás őshüllője. 

A funkciót továbbra is csak az iPhone-ok, iPadek és androidos mobilok böngészőin keresztül érjük el azonban fontos, hogy ne asztali webhely módban legyenek a keresők, ugyanis így nem dobja fel a Google a 3D-s modell lehetőséget.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.