Hirdetés

Egy 50 ezer évente látható üstököst pillanthatsz meg az égen nemsokára



|

Utoljára a kőbalta feltalálása előtt járt erre a ritka vendég.

Hirdetés

A 2018-ban létrehozott Zwicky Transient Facility (ZTF) egy széles látómezejű csillagászati felmérési program, amely a kaliforniai Palomar Obszervatóriumból fürkészi a világűrben látható gyorsan változó objektumokat a szupernóváktól a gammakitöréseken át az aszteroidákig és az üstökösökig.

A létesítmény egyik nagy felfedezése a C/2022 E3 (ZTF) kódjelű üstökös, amit tavaly márciusban sikerült először kiszúrni, hamarosan pedig akár szabad szemmel is megfigyelhetővé válik.

Hirdetés

A C/2022 E3 (ZTF) 50 ezer év alatt tesz meg egyetlen kört a Nap körül, ami azt jelenti, hogy a Föld lakói is ötven évezrede, még jóval a kőbalta feltalálása előtt láthatták utoljára. Távcsővel már most is elcsíphető a száguldó égitest, egy osztrák üstökösvadásznak pedig néhány napja sikerült is lencsevégre kapnia.

Aki szabad szemmel szeretné befogadni a látványt, annak február elsején adódik rá a legnagyobb esélye, a C/2022 E3 (ZTF) ugyanis ekkor lesz a legközelebb a bolygónkhoz. Ez a közelség viszont erősen relatív, valójában tőlünk 44 millió km-re hasít majd el az űrbéli objektum, így a BBC Sky at Night beszámolója szerint távcső nélkül szemlélve olyan hatást fog kelteni, mint "egy foltnyi krétapor egy táblán".

A C/2022 E3 (ZTF) beköszönése már csak azért is nagy esemény, mert utoljára 2020 nyarán járt erre szabad szemmel látható üstökös a C/2020 F3 NEOWISE képében, amiről lenyűgöző fotók születtek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.