Hirdetés

Hamarosan kisebb tárhellyel is bővíthető lesz az Xbox Series X



|

Jelenleg csak 1 TB-os bővítésre van lehetőség, nem mindenkinek van azonban szüksége 2 TB-ra.

Hirdetés

Nagyot változott a világ néhány év alatt, mostanság már az 1 TB háttértárral szerelt konzol első percétől azon kell gondolkodnia a tulajdonosnak, hogy milyen és mekkora tárhellyel bővíti majd a gépét. Az új generációs konzoloknál ez azonban nem olyan egyszerű, mint egy PC-ben, a Microsoft viszont végre több lehetőséget is ad majd a választásra.

Egy francia hírportál, az Xbox Squad szúrta ki, hogy egy az országukban működő viszonteladó oldalán feltűnt egy új, hivatalos bővítőkártya az Xbox Series X-hez, amihez 500 GB-os kapacitást tűntettek fel. A 154,99 eurós (kb. 55 ezer forint) ár mellé még megjelenési dátumot is írtak, elvileg idén november 14-én érkezhet.

Hirdetés

Az 1 TB-os modell 250 euró környékén kapható, itthon pedig, már ha talál az ember, körülbelül 75 ezer forintért lehet hozzájutni. Kíváncsian várjuk, hogy ennek fényében mennyi lesz a hazai ár, de érdemes úgy készülni, hogy legjobb esetben is 50-55 ezer forint, így pedig érdemes lehet a nagyobb kapacitásra gyűjteni még egy kicsit.

Ettől függetlenül mindenképpen örvendetes, hogy a Microsoft több opciót is kínál, hiszen amíg a régi játékok elfutnak majdnem bármilyen külső tárhelyről, az új generációs konzolokra optimalizált címek ragaszkodnak a hivatalos kiegészítőkhöz. Aztán ki tudja, az is lehet, hogy a végén mindenki szabvány SSD-kkel fogja bővíteni az Xbox konzolját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.