Advertisement

Hamarosan teljesen másra használjuk a Facebookot

|

A jövőben nem az lesz az oldal célja, hogy a meglévő és régi ismerőseinkkel tartsuk a kapcsolatot, hanem, hogy újakat is szerezzünk.

Mark Zuckerberg legutóbbi nyílt levele igen hosszúra sikerült, és nagyon sok volt benne az üzleti világból ismerős szöveg. Azonban elrejtett benne egy utalást arra vonatkozóan, hogy miként alakul át hamarosan alapvetően a Facebook. 

Hirdetés

A bejegyzés szerint a közösségi kapcsolataink befolyásolják az életünket és a tetteinket is. A közösségi hálónk tükröz sok dolgot: hol élünk, milyen munkával foglalkozunk, kiket ismertünk meg, milyen hobbijaink vannak és miket várunk az élettől. 

Zuckerberg szeretné, ha a Facebook még jobbá tehetné az emberek kapcsolatait. 

A közösségi oldal mindeddig arra törekedett, hogy kapcsolatba léphessünk minden emberrel, akit már egyébként ismertünk. Ennek érdekében mesterséges intelligencia kutatja, kik lehetnek azok, akiket már ismerünk valahonnan. Azonban Zuckerberg szerint épp ilyen fontos, hogy kapcsolatba kerüljünk azokkal, akiket pedig ismernünk kellene: mentorokkal vagy olyan emberekkel, akik támogatást, inspirációt adhatnak egy-egy témában. A Facebook alapítója segítene új és pozitív kapcsolatok felépítésében, amelyek befolyásolják az életünket. 

A Facebook tehát irányt vált a közeljövőben, a célja pedig az lesz, hogy új, eddig ismeretlen emberekkel hozzon össze közös témák alapján, és túlléphessünk a múlton (a középiskolán, egyetemen, volt munkahelyeken, stb...). 

Ez alapvető változás lenne abban, hogyan és mire használjuk a Facebookot. 13 évig az volt a cél, hogy elmélyítsük a kapcsolatot azokkal, akiket a Facebookon kívülről ismerünk. Most az lesz, hogy megismerjünk rajta olyanokat, akiket sosem láttunk. Vannak persze most is olyanok, akik bárkinek küldenek felkérést, de az emberek többsége óvakodik az effajta idegenektől jelenleg. Valakinek a követése pedig alapvetően egyoldalú, ahogyan egy híresség vagy cég lájkolása (és követése) is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!