Hirdetés

Hang jön majd a Samsung következő OLED-kijelzőjéből



|

A 2019-es CES-en debütálhat a Samsung új OLED-kijelzője, amely egyben hangszóró is lesz.

Hirdetés

A Samsung úgy döntött, hogy a keret nélküli kijelzőkhöz szenzorsávok használata nélkül jut el. Ennek első lépcsője az Infinity-O kijelző, amelynél az előlapi kamerát, kamerákat a képernyőbe építik, a panelbe ugyanis lyukat fúrnak. A 2019-es CES-en azonban egy másik érdekes újdonságot is villant majd a Samsung kijelzőfronton. 

Hirdetés

A SamMobile értesülései szerint a Samsung Sound on Display funkciós OLED-képernyőket mutat majd a kiállításon. Ezek a kijelzők vibráció és csontrezgéses technológia használatával egyben hangszóróként is funkcionálnak. Elegendő a fülünket a készülék felső részéhez tartani. 

A technológia közelgő, effajta alkalmazásáról igazából már júniusban is hallottunk, azonban most napok kérdése, és élőben, élesben is látható lesz az okostelefonokba szánt újítás. A Samsung ennek hála még jobban megtöltheti kijelzővel az előlapot. A Galaxy S10+ állítólag 93,4 százalékos mutatóval rendelkezik, azonban a szivárgások szerint felül még van kivágás a hangszórónak. Vagyis a technológiát leghamarabb a Galaxy Note 10 hozhatja el a piacra.

Hasonló panelt mutathat a CES-en egyébként az LG és néhány kínai gyártó is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.