Hirdetés

Hasznos funkcióval bővül a YouTube Music



|

A Google zenei szolgáltatásának desktop változatában többen máris használhatják az automatikus dalszöveg-megjelenítőt, ami eddig csak mobilon volt elérhető.

Hirdetés

A YouTube és a Google Play Music összevonásából született zenei streaming-szolgáltatás igyekszik egyre több extrát kínálni a felhasználóknak, hogy vonzóvá tegye magát a Spotify vagy az Apple Music jóval régebb óta meglévő kínálatával szemben. Mobilon már egy ideje elérhető volt az a lehetőség, hogy az épp hallgatott dalok szövege megjelent a kijelzőn, most ezt elkezdték bevezetni a desktop változatban is.

Hirdetés

Manapság ugyan már kissé többen beszélnek világnyelveket, de azért különféle források szerint a magyarok átlagos idegennyelv-tudása nem csapkodja épp az akadémiai magaslatokat. Ez simán tetten érhető zenei szinten is, gondoljunk csak a máig mémként használt "bikicsunáj" jelenségre, amikor az angol dalszövegeket telejsen kitekert bikkfanyelven adják vissza a kreatív hallgatók.

Na meg persze az is tény, hogy néhány csodás műfaj nyelvezete még azoknak is nehezen érthető, akik oxfordi szinten művelik az angolt, gondoljunk itt például a jamaikai reggae-előadók teljesen agyonhadart tájszólására, vagy az olyan gettószlengre, mint például az alábbi:

Yeah, dance and tease
Yuh cool like di island breeze
Mi know what you want and need
Bend over and hug up and squeeze
You used to say, "You didn't know love"
I used to say, "You need to grow up"
I know you know, seh you wan' bruk it off, don't?
And I know you know, yuh wan' wine fast, then yuh wine slow
Me 'member the first time when you get freaky
When you get naughty
Before dat, we a chill with Noel and 40 at Jordan party
Gyal, yuh body was so clean
Yuh did ah wear Versace
Back it up high, yuh look right
Yuh body drive me, oh God

Aha, köszönjük, kedves Drake feat. Popcaan, ez még leírva is eléggé speciális, hallás után meg aztán végképp nehéz lehet kibogozni, mire is gondolt a költő. Épp ezért kiváló az, hogy a YouTube Music elkezdte bekapcsolni a desktop felhasználóknál is azt a lehetőséget, hogy a lejátszási lista helyére bekattinthatjuk az épp hallgatott dal teljes szövegét is.

A funkció még nem érhető el mindenkinél, de Redditen már többen postoltak róla képernyőmentést, tehát esélyesen arról van szó, hogy egy kisebb csoporton élesben tesztelik, hogy működik az újdonság, aztán szépen megkapja mindenki. És innentől akkor a gettórappereket ugyanolyan tisztán fogjuk majd érteni, mint a károgós black metal sátánfattyakat, a világ pedig újra eggyel jobb hellyé változik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.