Hirdetés

Hatalmas átalakuláson esik át a Gmail



|

A távmunkára tekintettel otthoni munkaközponttá alakítja át a Gmailt a Google, és számos más termékét beépíti a levelezőbe. Elsőként a G Suite felhasználói élvezhetik az előnyöket.

Hirdetés

A napokban röppent fel a pletyka, amely szerint a Google drámai mértékben tervezi átalakítani a Gmail levelezőrendszerét. Alapvetően a Chat, a Meet és a Dokumentumok szolgáltatások beépítését emlegették. Nem kellett azonban sokat rágódni a szó-beszédeken, valamint találgatni, ugyanis a Google végül maga öntött tiszta vizet a pohárba. A Google hivatalosan is bejelentette, hogy miként képzeli el az új Gmailt, ami a távmunkára tekintettel innentől kezdve otthont jelent majd a munkában. Ez pedig a G Suite jövőjét is érinti. 

Hirdetés

Röviden arról van szó, hogy a Google úgy döntött, az elmúlt hónapokban kialakult helyzet hatására integrálja az alapvető eszközeit a Gmailbe, úgy, mint a videót, a chatet, az e-maileket, a fájlokat, a teendőket. Együtt még jobb szolgáltatássá válnak ezek, ennek köszönhetően pedig mindig a dolgok urai maradhatunk, bárhonnan is dolgozunk. 

A Gmail része lesz a jövőben a Google Meet, a Google Chat, a Google Dokumentumok, Táblázatok és Diák, valamint a Tasks. Az adott szolgáltatások funkcionalitása nem változik a jelenleg elérhető szoftverekhez mérten; kivétel ez alól a Rooms, amely innentől kezdve teljes értékű Slack-riválisként üzemel. 

A Google a Rooms esetében azt tűzte ki célul, hogy az még jobb megoldást jelentsen a hosszabb távú projektek esetében. A megosztott chat elérésén túl a kollégákhoz már a Drive-fájlok és a feladatok is kirendelhetőek. A legnagyobb változást az jelenti, hogy úgy lehet csoportosan szerkeszteni egy dokumentumot, hogy el sem kell hagyni a Gmail webes felületét. A Google szerint így a munka kontextusában lehet együttműködni, például chatelni a többiekkel arról, hogy valós időben milyen módosításokat végzünk egy dokumentumon, vagy pedig kirendelni egy új feladatot, anélkül, hogy képernyőt kellene váltanunk. 

Android és iOS rendszereken négy fő szekció lesz az alvó sávban, és ezzel egyszerre fokozzák az integrációt a G Suite szolgáltatások felé. Így chatből lehet gyorsan videohíváshoz csatlakozni, bejövő ládába továbbítani chatüzenetet, chatüzenetből feladatot létrehozni vagy chatet hozzáadni a Gmail-kereséshez. 

A produktivitás fokozása érdekében a Google szolgáltatások között is működő ne zavarj módot is bevet, ami jelez, ha olyasvalakit akarunk felkeresni, aki "ne zavarj" módot állított be korábban. A fontos szobák a Roomson belül kitűzhetőek, a jövőben pedig már a kép-a-képben videohívások is támogatottak lesznek a Gmail felületén. 

Ez az új, integrált munkafelület egyelőre kizárólag a G Suite ügyfelek számára érhető el, amennyiben feliratkoznak a korai hozzáférésre, hogy kipróbálják a következő hetekben az új Gmailt. Az idei évben várhatóan az üzleti felhasználók szélesebb körben is megkapják mindezt, és a Google jelenleg is aktívan mérlegeli, hogy elérhetővé tegye az összes ingyenes fiók számára is. Addig pedig lehet készülni, hogy a sokak által utált (vagy pont kedvelt) Meet fül nem csak weben lesz ott, hanem az androidos és az iOS-es Gmail appban is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.