Hirdetés

Hatalmas európai hajrára készül a Huawei



|

Washingtoni nyomásra a Huawei feladja az amerikai piacot - Európában és Ázsiában viszont hatalmas hajrára készül.

Hirdetés

A ZTE és a Huawei a világ legnagyobb okostelefon-gyártói közé tartoznak, azonban ennek ellenére meglehetősen nehéz dolguk van Amerikában. Az amerikai kormány korábban arra figyelmeztette a cégeket, hogy egyik gyártó termékeit se használják, mert azok nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek. Később elrendeltek egy tiltást (kereskedelmi szankciók megszegése miatt), amelynek értelmében a ZTE többé nem kaphat (7 évig) amerikai alkatrészeket, és valószínűleg az Androidot is elveszik a gyártótól. 

Hirdetés

A Huawei nagyon szeretett volna Amerikába is betörni, azonban a vezetés szerint az ottani piac nélkül is megelőzik majd az Apple-t. A P20-as szériától sokat várnak, és az eddigi eredmények alapján joggal

A New York Times és a Wall Street Journal jelentése szerint ugyanakkor a washingtoni nyomás miatt most végleg feladta az amerikai piacot a Huawei, és több vezetőjét is leépítette a régióban. Köztük azt a William Plummert, aki a cég érdekeiért lobbizott az amerikai kormánynál. 

A Huawei az új stratégiája keretében az európai és az ázsiai piacokra koncentrál, és mivel Zhijun Xu elnök szerint ezeken a piacokon óriási növekedési lehetőségek állnak előttük, ezért hatalmas hajrára készülnek. 

A kínai óriás nem csak a telekomcégeket célozza meg, a jövőben az okostelefonjai, táblagépei, laptopjai és telekommunikációs felszerelései mellett más szektorokban is találkozhatunk vele. Állítólag a kormányoknak, a rendőrségeknek és a gyáraknak is közvetlenül értékesítene a Huawei. Az 5G közeledtével ez logikus lépés, Európa és Ázsia pedig vannak akkora piacok, hogy a Huawei Amerika nélkül is tarolhat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.