Hirdetés

Hatalmas veszteségek elé néz a TikTok

|

A népszerű TikTok közösségi app rengeteg pénzt veszít amiatt, hogy India betiltotta.

Hirdetés

A TikTok appot üzemeltető ByteDance Ltd. jókora bevételtől esik el amiatt, hogy az indiai kormány nemrég betiltotta használatát a világ második legnépesebb országában. A Caixin jelentése szerint a cég ennek következtében megdöbbentő méretű, 6 milliárd dolláros veszteséggel kalkulál. Mint ismert, a TikTok egyike annak a nagyjából 60 appnak, amit vélt kínai kapcsolatok és állami kémkedés vádjával az indiai kormány betiltott a lakosság és az ország társadalma, biztonsága és védelme érdekében. A döntés hátterében egy régóta fennálló, de újabban erőszakos összecsapásokba torkolló és halálos áldozatokat követelő határvita húzódik.

A régióban egyébként a ByteDance-nek más igen népszerű közösségi appjai is vannak, mint például a Helo. Mivel ezek többsége is szerepel az indiai tiltólistán, ezért a cég még rosszabb helyzetbe kerülhet. 

Hirdetés

Azt egyelőre nem tudni, hogy az érintett vállalatok miként birkóznak meg annak hatásaival, hogy gyakorlatilag lezárult előttük az indiai piac, ugyanis bevételük jókora hányada származott a Kínával épp meglehetősen rossz viszonyt ápoló országból.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.