Hirdetés

Hazánkban is megjelenhetnek a 3D nyomtatással készült lakóépületek



|

Németországban már van olyan, nyomtatással készült épület, ami időközben beköltözhető lett.

Hirdetés

Habár továbbra sem éppen olcsó mulatság, az tény, hogy az élet számos területén fel lehet használni a 3D-s nyomtatással készült dolgokat, és bizony már ott tart ez a technológia, hogy korábban még házat is elkezdtek készíteni a segítségével Németországban.

A projekt a jelek szerint sikeres is lett, hiszen már beköltözhető lett a PERI nevű vállalat által megalkotott épület, és nem kizárt, hogy a közeljövőben kis hazánkban is megjelenjen egy-két ilyen szerkezet.

Hirdetés

Az egyáltalán nem hétköznapi ház megépítéséhez a dán COBOD BOD2 nevezetű, moduláris 3D nyomtatót használták a készítők, ami meglepően gyorsan képes egy speciális anyagból építőelemeket megalkotni. A PERI tájékoztatása szerint a BOD2 egy 1 négyzetméter nagyságú, dupla rétegből álló falat nagyjából 5 perc alatt készít el. Ráadásul a nyomtató üzemeltetéséhez mindössze két emberre van szükség.

A technológiát világszerte több helyen is bevetették már korábban, és nagyon úgy tűnik, hogy a PERI célországai között van hazánk is, ugyanis a vállalat hazai képviseletének ügyvezető igazgatója, Ézsiás Miklós állítása szerint azon dolgoznak, hogy Magyarországon is mielőbb épülhessenek 3D-betonnyomtatással készült házak.

Szerintetek a nyomtatott házak jelenthetik a jövőt, vagy később sem lesz érdemes lecserélni a hagyományos módszereket?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.