Hirdetés

Hiába adta el a Huawei, ismét bukhatja a Honor a Google szolgáltatásait



|

Nem győzött meg mindenkit az üzleti manőver, a szkeptikus törvényhozók az olcsóbb márkát is eltiltanák az amerikai partnerektől.

Hirdetés

A Huawei még 2013-ban hozta létre a Honor almárkát, amellyel egyszerre célozta a fiatalokat és válaszolt az olcsóbb belföldi konkurencia (pl. Xiaomi) megerősödésére. Az anyacég 2019-es amerikai bojkottjával viszont a leányvállalat sorsa is veszélybe került, ezért a Huawei tavaly a Honor eladása mellett döntött.

A márka így elvileg független cégként a Shenzhen Zhixin New Information Technology Co. nevű konzorcium tulajdonába került, ám egyesek úgy vélik, hogy ez csak szimpla trükközés a kiebrudalt óriás részéről.

Hirdetés

A South China Morning Post legfrissebb jelentése szerint a kétkedők sorát gyarapítja az a 14 republikánus politikus is, akik a képviselőház külügyi bizottságában is helyet foglaló Michael McCaul vezetésével lobbiznak a demokrata kormánynál a Honor kitiltásáért. Ha sikerrel járnak, a Huawei egykori almárkája sem üzletelhet az USA vállalataival, azaz elvágják a Google szolgáltatásaitól és egy sor egyéb technológiától.

A Honor csak nemrég mutatta be csúcstelefonjainak legújabb generációját, az 50-es szériát, amely a márka közlése szerint egyetlen perc alatt több mint 77 millió dolláros eladást generált, így kifejezetten sikeresnek mondható. A sorozat egyben a cég visszatérése is a Google mobilos ökoszisztémájához (Google Mobile Services), ami a republikánus lobbicsoport fellépésével ismét veszélybe kerülhetett.

A Honor kilátásait ronthatja, hogy a kínai nyomulás elleni határozott fellépés azon kevés területek egyike, ahol a Biden-adminisztráció igazodik a Donald Trump idején lefektetett célokhoz. A demokrata elnök néhány hónapja ki is adott egy rendeletet, amelyben egy szilárd keretrendszer megalkotására szólított fel a TikTokhoz hasonló platformok szankcionálására.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.