Hirdetés

Hiába erőlködik a Microsoft, egyre kevesebben használják a Windows 11-et és az Edge böngészőt



|

Elszomoríthatják a redmondiakat a legfrissebb online statisztikák.

Hirdetés

Talán egyetlen más cég sem lovagolta meg olyan lelkesen az új mesterséges intelligenciás trendet, mint a Microsoft, amely gyakorlatilag mindenhova elhozta a Copilot néven futó AI asszisztensét, mostanság pedig már azt csiripelik a madarak, hogy idővel egy dedikált xboxos segéddel is jelentkezhet a cég.

A buzgalom nem véletlen, a redmondiak ugyanis abban reménykednek, hogy a mesterséges intelligencia új lökést ad a szolgáltatásaiknak, a legfrissebb statisztikák alapján azonban a stratégia eddig cseppet sem segített a Windows 11-en és az Edge böngészőn.

Hirdetés

A Statcounter nemrég elérhetővé tett márciusi adatai ugyanis azt mutatják, hogy az operációs rendszer és a Chromium-alapú browser esetében is csökkenőben van a felhasználók száma. Az Edge-nél tavaly november óta tart az elvándorlás: ekkor még 5,5%-nyian gyűrték a szoftvert, amiből márciusra 5,01% maradt. Ez ugyan nem óriási különbség, de a lefelé mutató trend aggasztó lehet a Microsoft számára.

Ami pedig a Windows 11-et illeti, ennek piaci részesedése a februári 28,16%-ról márciusra 26,68%-ra csökkent, pedig előtte ha lassan is, de emelkedőben volt a platform népszerűsége, amely tavaly márciusban még csak 20,95%-on állt. A negatív tendenciát látszik alátámasztani a Steam áruház legfrissebb statisztikája is, amely márciusban 0,35%-os csökkenést regisztrált (41,61%) a Windows 11-nél, miközben a régi Windows 10 jelenléte még növekedett is, 0,21%-os ugrással 54,40%-on landolva.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy ha nem is óriási ütemben, de a Windows 11 és az Edge is visszaszorulóban van. Az előbbi esetében ugyanakkor a redmondiak zsebében még ott lapul a korábban Windows 12-ként emlegetett 24H2-es frissítés, ami a várakozások szerint mélyen integrált mesterséges intelligenciás trükkökkel vértezi majd fel a platformot, s aminek kapcsán több hardvergyártó is arra számít, hogy jótékonyan fog hatni a számítógép-eladásokra, vagyis akár a Windows 11 terjedését is felgyorsíthatja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.