Hirdetés

Hiába küzdött az Apple, végleg elbukta a szabadalmi vitát a Qualcommal szemben



|

Évek óta húzódó jogi csetepaté végére tett pontot a Legfelsőbb Bíróság döntése.

Hirdetés

2017-ben komoly pereskedés robbant ki a Qualcomm és az Apple között, miután a Snapdragon chipek fejlesztője egy sor általa levédetett technológia használata miatt citálta bíróság elé az almás céget. Az ügy 2019-ben megegyezéssel zárult, melynek értelmében a cupertinóiak 6 éven át lincencelhetik a szóban forgó megoldásokat.

Két szabadalom felett azonban ettől az eljárástól függetlenül tovább folyt a vita, melyek kapcsán az Apple szerette volna elérni, hogy a Szabadalmi és Védjegyhivatal teljes egészében érvénytelenítse őket. A jelek szerint viszont a Tim Cook vezette cég ebben az ügyben sem járt sikerrel, így a meccs összes pontja a Qualcommnál landolt.

Hirdetés

A cupertinóiak indítványát már korábban is elutasították, ezért a vállalat tavaly áprilisban fellebbezésért folyamodott, ám a döntésben illetékes Legfelsőbb Bíróság most úgy határozott, hogy nincs alapja a kérelemnek, mivel a vitatott szabadalmakat is érintette a Qualcomm és az Apple korábbi megegyezése. Az Apple azzal érvelt, a licencszerződés lejártával a San Diegó-i cég ismét beperelheti a szabadalmak miatt.

Az Apple ellen szóló döntésben az is szerepet játszott, hogy az Igazságügyi Minisztérium májusban elküldött szakértői jelentése is a fellebbezés visszautasítása mellett érvelt. A Qualcomm és a cupertinóiak több millió dollár értékű megállapodása 2025-ig szól, benne a 2027-ig tartó meghosszabbítás lehetőségével. Valószínű, hogy a felek később is hajlanak majd a megegyezésre, hiszen az érintett technológiák iPhone-ok, Apple Watchok és iPadek tömkelegében használatosak, amiből mindkét vállalat vastagon profitál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.