Hirdetés

Hiába tiltja az Apple, Oroszországban is kapható az iPhone 14



|

Oroszország megkerüli a hivatalos forgalmazást, de így sem járnak túl jól a vásárlók.

Hirdetés

Oroszország februárban lerohanta a szomszédos Ukrajnát, az agresszióra válaszul meghozott gazdasági szankciók nyomán pedig egyebek mellett egy sor nyugati technológiai cég is leállította a helyi tevékenységét.

Közéjük tartozott az Apple is, amely nemcsak az Apple Pay fizetési platformra tett lakatot, de a termékei forgalmazását is szünetelteti, így Oroszország - legalábbis hivatalosan - iPhone, Mac és egyéb almás kütyük nélkül maradt.

Hirdetés

A gyakorlatban azonban az állam gyorsan legalizálta a szürke importot, így ha körülményesebben is, de a termékek eljutnak az orosz vásárlókhoz, ez alól pedig nem képez kivételt a múlt héten bemutatott iPhone 14-széria sem. A RIA Novosztyi hírügynökség nemrég Oroszország kereskedelmi miniszterénél érdeklődött arról, hogy importálják-e az új mobilokat, aki egyértelmű választ adott.

"Miért ne? Ha a fogyasztók meg akarják vásárolni ezeket a telefonokat, akkor igen. Lesz rá lehetőség."

- mondta Denisz Valentinovics Manturov a nyilatkozatot átvevő Reuters tudósítása szerint. Ami azt illeti, az egyik nagy szolgáltató, az MTS már fogadja is az előrendeléseket a 128 GB-os iPhone 14-re, de azért így sem egyszerű az orosz vásárlók helyzete: a készülék leszállítása akár 3 hónapot is igénybe vehet, a cég pedig fenntartja a lehetőséget a lemondásra, ha gondok adódnának az importtal.

Ami pedig még fájdalmasabb, az (adók nélküli) 799 dolláros eredeti ár helyett Oroszországban 1398 dollárnyi rubelbe kerül a telefon. Az utóbbi átszámítva 549 ezer forint, vagyis még a kifejezetten drágának számító magyarországi árcédulát is megfejeli 100 ezer forintnyi rubellel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.