Hirdetés

Hiába veszélyesek, nem akarnak kikopni az újrahasznosított jelszavak



|

Egy új kutatás szerint az emberek elsöprő többsége még mindig nem szokott rá a nagyobb biztonságot nyújtó jelszógenerátorokra.

Hirdetés

Kevés téma van, ahol olyannyira tetten érhető az emberek lustaságra való hajlama, mint az online jelszavaké. Hiába burjánzanak ugyanis a különféle kiberbűncselekmények az adathalászattól a zsarolóvírusokig, időről-időre mindig bebizonyosodik, hogy továbbra is rengetegen használnak könnyen feltörhető, béna jelszavakat, a kétlépcsős azonosítást pedig még hírből sem ismerik.

Ehhez kapcsolódik a OnePulse elemzőcég (nem összetévesztendő a OnePlus-szal) és a TechRadar közös kutatása is, amely annak járt utána, hogy mennyire terjedtek el a jóval biztonságosabb jelszavakat előállító generátorok.

Hirdetés

Ahogy pedig azt előre sejteni lehetett, az eredmény nem túl rózsás: a felmérés válaszadóinak 65%-a továbbra is saját maga találja ki a jelszavait, a 60%-uk pedig újra fel is használja azt a különböző fiókjaiban. Az utóbbi az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hiszen egyetlen kiszivárgott jelszó miatt így akár több felhasználói profilunk is veszélybe kerülhet.

A megrögzött újrahasznosítók 40%-a azzal indokolta ezt a rossz szokást, hogy nem szeretne több jelszót fejben tartani, 27%-uk pedig egyszerűen nem érzi azt, hogy hackerek célkeresztjébe kerülhet. Mindent összevetve mindössze 33%-nyi résztvevő jelentette ki, hogy egyáltalán nem hasznosítja újra a jelszavait.

Azok közül, akik a korral haladva már alkalmaznak jelszógenerátorokat, 15% a böngészőbe integrálva, 13% online, 6% pedig egyéb csatornákon keresztül fér hozzá ezekhez a szolgáltatásokhoz. A OnePulse kutatása a magánjellegű és a munkahelyi jelszavak összemosására is kiterjedt. Az eredmény alapján a válaszadók 20%-a gyakran több jelszót is párhuzamosan használ mindkét környezetben, míg 30%-uk csak néha, 34%-uk pedig sosem teszi ezt.

Jól látható tehát, hogy a jelszógenerátorok és az automatikusan létrehozott jelszavak kezelését végző jelszómenedzserek valahogy nagyon nem akarnak széles körben elterjedni, holott egy évek óta létező és sokszorosan bizonyított technológiáról van szó, amelyhez számos szolgáltató kínál megoldást, köztük például a Google-lel.

Ha viszont te szeretnél többet tenni az online biztonságodért, hasznos tippeket kaphatsz a témáról szóló cikkünkben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.