Hirdetés

Hivatalos: ekkor leplezik le a Samsung Galaxy S23-szériát



|

A Samsung elárulta, mikor tartja a következő Unpacked eseményét.

Hirdetés

Sok más gyártóval ellentétben a piacvezető Samsung nem az ősz során, hanem az év elején szokta megvillantani a legújabb csúcsmobiljait, így már eleve számíthattunk rá, hogy legkésőbb a kora tavasz környékén leleplezik a Galaxy S23-sorozatot.

Egy decemberi szivárgás azonban bedobta a kalapba a lehetőséget, hogy az idén még ennél is hamarabb, már február elején bemutatkoznak az új zászlóshajók, amit most a koreaiak hivatalos közleménye is megerősített.

Hirdetés

A Samsung nemrég élesítette a marketingbombát, és több felületen is világgá kürtölte, hogy február 1-jén, magyar idő szerint 19 órakor lépnek a porondra az új generációs csúcsvasak. A porondot pedig ezúttal szó szerint kell érteni, a gyártó ugyanis a COVID előtti időkhöz visszatérve közönség előtt ejti meg az Unpacked eseményt, San Franciscóban.

Az eseményről természetesen mi is beszámolunk majd, aki pedig élőben szeretné követni, a Samsung magyar weboldalán már most hozzáadhatja az értesítést a naptárához. Az viszont már más kérdés, hogy vajon mennyi meglepetést tartogat majd a Samsung showja, hiszen az elmúlt hónapok szivárgásai rengeteg információt kiteregettek, köztük a mobilok dizájnjával, amelynek kapcsán két adag képet - ezekről ebben és ebben a cikkben írtunk - is láthattunk.

Ha hihetünk a pletykáknak, az S23-széria lényegében ugyanúgy néz ki, mint az elődje, és továbbra is három készülék (S23, S23+,S23 Ultra) formájában támadja a piacot. Az új mobilok legnagyobb dobása a 200 MP-es kamera lehet, de a madarak az alap tárhely duplázásáról is csiripelnek. Az új generációt a várakozások szerint a Snapdragon 8 Gen 2 hajtja majd, amit ezúttal talán az európai modellek is megkapnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.