Hirdetés

Hivatalos: februárban mutatkozik be a Galaxy S9



|

A Samsung a CES-en megerősítette, hogy február végén, az MWC-n debütál az új csúcsmobil.

Hirdetés

Bár azt már jó ideje pedzegetik a hírek, miszerint a Samsung nem vár az eddig megszokott február végi, március eleji bejelentésig, azt azért szintén sejteni lehetett, hogy a CES-en még nem demózzák a Galaxy S9-et. A szakértői vélemények eddig is sejtették, hogy a bemutatóra február végén, az MWC-n számíthatunk, de mindez immáron hivatalos. 

Hirdetés

A CES-en a Samsung vezére, DJ Koh megerősítette, hogy a Galaxy S9 február végén, a Mobile World Congress kiállításon mutatkozik majd be hivatalosan.

Természetesen van rá esély, hogy az új modelleket a CES-en zárt ajtók mögött már látták a nagy szolgáltatók, azonban erről szivárgások nincsenek. A forgalmazás várhatóan márciusban kezdődhet. 

Ha a pletykák igazak, akkor a Samsung Galaxy S9 (vagy Galaxy S9+) lehet a világ első okostelefonja, amelybe 512 GB tárhely kerül. A dél-koreai gyártó azonban még mindig mérlegeli, hogy erre szükség van-e a piacon. 

Milyen további újdonságokat vitt a Samsung a CES-re? A The Wall moduláris tévé mérete például szabadon konfigurálható: a bemutatón 146 hüvelykes volt. A 2018-as tévéken okosodik a Bixby, de 2020-ra minden Samsung eszköz támogatja majd, ahogy az internetkapcsolatot is. A Q9S továbbá az első 85 hüvelykes, 8K-s tévé, ami mesterséges intelligenciával dolgozik, és mindennél szebb 4K-s képet mutat. Ne feledkezzünk meg továbbá a C-Lab részleg kísérleti projektjeiről sem. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.