Hirdetés

Hivatalos: kilép az okostelefonok piacáról az LG



|

A cég bejelentette, hogy a továbbiakban más területekre csoportosítja erőforrásait.

Hirdetés

Egy ideje már a levegőben volt, hogy vagy teljesen leállítja, vagy eladja okostelefonokkal foglalkozó részlegét a dél-koreai LG, és pár nappal ezelőtt már arról pletykáltak, hogy megszületett a végleges döntés. Ezt most maga a vállalat is megerősítette.

Sajnos az Apple, a Samsung, és a számos kínai gyártó mellett nem tudtak versenyképesek maradni ezen a területen, így július végén felhagynak az okostelefonokkal, a hangsúlyt pedig az okosotthonos eszközökre helyezik.

Hirdetés

Az így nyert erőforrásokat emellett még a robotikában, az elektromos autóknál, a mesterséges intelligenciáknál, a B2B termékeknél és más eszközöknél fogják bevetni.

A döntés következtében a feltekerhető készülék ötlete is ment a kukába, így az LG legvadabb okostelefonja továbbra is a kereszt formába kiforgatható kijelzős LG Wing marad. A továbbiakban megszabadulnak a felhalmozott készletektől, valamint régiónként eltérő ideig támogatják a már kiadott készülékeket (nem részletezték, hol meddig). A múltban fejlesztett technológiák mellett a 6G-vel is foglalkozni szertnének.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.