Hirdetés

Nokia mobilok lesznek az új James Bond filmben



|

Március 19-én debütálnak azok az új Nokia okostelefonok, amelyeket a HMD Global az elkaszált MWC-n akart bemutatni.

Hirdetés

A HMD Global megerősítette, hogy március 19-én, Londonban mutatja be az első 5G-s okostelefonját, valamint további érdekességeket is elárult. Például azt, hogy a következő James Bond-film (Nincs idő meghalni) hivatalos mobilos partnere lett a Nokia, ennek keretében vasárnap új reklám jön Lashana Lynch karakterével, aki a filmben is használja majd az 5G-s Nokiát. Emellett a filmben pedig több Nokia mobil is felbukkan majd, köztük az ikonikus Nokia 3310, valamint a Nokia 7.2 is ott lesz. 

Hirdetés

Az új film, a Nincs idő meghalni premierjét november 12-re halasztották egyébként, de az új Nokia mobilokat már márciusban leleplezi a HMD Global, amely eredetileg a koronavírus miatt elkaszált MWC-n szerette volna bemutatni az újdonságait. 

A mobilgyártók és a szolgáltatók nagy erőkkel építenek az 5G-re, és igyekeznek meggyőzni a felhasználókat, hogy megéri majd váltani az új szabványra. Az 5G azonban továbbra is elég lassan terjed. Az viszont sokat segíthet egy márka megítélésén, ha egy népszerű film hősei az ő mobiljaikkal szaladgálnak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.