Hirdetés

Hogyan lesz egy játékfejlesztő cég a zaklatás jelképe?



|

Csupán idő kérdése volt, hogy a játékiparban is hasonló botrányok pattanjanak ki, mint amilyenek megrengették Hollywoodot. A Ubisoft sztori lerombol pár illúziót a játékfejlesztő szakma szépségeiről.

Hirdetés

Idestova tizennégy esztendeje már, hogy gyökeret vert a közösségi médiában a Me Too mozgalom, amelyet Tarana Burke azáltal hozott létre, hogy színes bőrű sorstársait az iménti kifejezést használva biztosította támogatásáról és együttérzéséről, egyúttal jelezte, hogy ő maga is nemi erőszak áldozatául esett.

Csak jóval később kapta meg a bronxi aktivista kezdeményezése azt a lökést, aminek köszönhetően ráirányult az egész világ figyelme. 2017 októberében a The New York Times napilap és a The New Yorker heti magazin is leleplező cikket közölt Harvey Weinstein viselt dolgairól. Nyolcvannál is több, a filmszakmában dolgozó nő vádolta meg a befolyásos hollywoodi producert szexuális zaklatással, néhányan egyenesen nemi erőszakkal. Miután pedig Alyssa Milano színésznő elsőként használta a témával kapcsolatos tweetjében a #MeToo hashtaget, 24 órán belül félmillió Twitter- és 12 millió Facebook-posztban lehetett viszontlátni.

Világszerte egyre többen döntöttek úgy, hogy megosztják a nyilvánossággal történetüket. Cseppet sem meglepő módon hamar túllépett a mozgalom a filmiparon, a politika színterétől a tudományos életen át a sportig sorra dőltek ki a csontvázak a szekrényből, és magyar példáknak sem voltunk híján. Idén nyáron aztán a játékipar is sorra került. A kipattant botrányok legtöbbje egyetlen kiadóhoz, az Assassin's Creed és Far Cry franchise-okat, valamint a néhai Tom Clancy bestselleríró nevével fémjelzett katonai témájú játékokat gondozó Ubisofthoz kötődik.

Hirdetés

Családban marad

Kontinensünk, sőt a világ egyik legnagyobb jelentőséggel bíró játékipari szereplője az öt Guillemot fivér által 1986-ban alapított Ubisoft. Piaci tőkekapitalizációját tekintve csak az Activision Blizzard, az Electronic Arts, a Take-Two Interactive, valamint - nem kis meglepetésre - a CD Projekt előzik meg.

A vállalat egészen sokáig fenn tudta tartani azt a magáról kialakított emberközelibb képet, amiért odáig voltak a játékosok, dacára annak, hogy a család már csak a részvények kevesebb, mint egyötödét birtokolja. Yves Guillemot 1988 óta ül a vezérigazgatói székben, és természetesen a többiek is kivétel nélkül tagjai a vezetésnek, egy ilyen nepotizmuson alapuló felállás pedig óhatatlanul belterjességhez vezet. Sokan az ebből fakadóan betokosodott, gyakorlatilag mozdulatlanságba fagyott szervezeti felépítéssel hozzák összefüggésbe az utóbbi hetek botrányait.

Báránybőrbe bújt farkas

Történetünk kulcsfigurája, Serge Hascoët alig két évvel a Ubisoft alapítását követően jelentkezett tesztelőnek egy álláshirdetésre, és a szamárlétrát megmászva sikerült megkaparintania a kreatív vezetői posztot. Ebben egykori és mostani, nevük elhallgatását kérő alkalmazottak szerint elvitathatatlan tehetségén túl az is közrejátszott, hogy összebarátkozott a Guillemot testvérekkel.

Feltétlen bizalmukat élvezve rendkívüli hatalom összpontosult a kezében, tetszés szerint támogatott vagy kukázott projekteket, nem egyszer felülbírálta az alkotók döntéseit, hogy saját ízlésére formálja játékaikat. Ő erőltette, hogy a játékok főszereplője mindig férfi legyen, mert szerinte a női karakterek nem érdeklik a játékosokat, a siker útjába állnak, és ártanak az eladásoknak. (Mintha egy olyan párhuzamos világból lépett volna elő, amelyikben nem létezik a Tomb Raider.)

Innen nézve kész csoda, hogy a Liberation központi alakja Aveline de Grandpré lehetett, a Syndicate-ben pedig irányíthattuk Jacob Frye húgát, Evie-t is. Hascoët szexista felfogása abban is megnyilvánult, hogy alkalmanként sztriptízbárokba szervezett üzleti megbeszéléseket, amelyekre csakis férfi kollégák kísérhették el, és hogy, hogy nem, előléptetést is csak ők remélhettek tőle.

Jó példával elöl járva rendszeresen szexuális tartalmú megjegyzésekkel illette kolléganőit, és többen arról számoltak be, hogy a céges bulik alakalmával gyakorta voltak szemtanúi vagy épp elszenvedő alanyai kéretlen közeledési kísérleteinek. És mivel a HR-osztály szőnyeg alá söpörte a panaszokat, Hascoët szárnyai alatt "felcseperedett" egy rakás, hasonló nézeteket valló vezető.

Farkaskölykök

Tommy François alelnök Hascoët jobbkezének számított a párizsi központban, karrierjére azonban főnökééhez hasonlóan keresztet vethet, miután tíz egykori és jelenlegi alkalmazott is megerősítette, hogy tanúi voltak az általa elkövetett zaklatásoknak.

A vele szemben megfogalmazott vádak az explicit tartalmú üzenetek küldésétől a kéretlen közeledésen át a homofób megjegyzésekig terjednek. A Ubisoft Torontó élére kinevezett Maxime Béland rovásán a beosztottak rendszeres megalázása (mindenki szeme láttára és füle hallatára ordibált velük) szerepel túl azon, hogy céges bulik alkalmával kolléganőit fogdosta, egyvalakit pedig fojtogatni kezdett. Bélandnak nem kellett különösebben aggódnia vállalhatatlan viselkedése miatt, mivel a felesége, Rima Brek vezette helyi HR-osztályra futottak be a panaszok.

Példájuk ragadósnak bizonyult, nevük elhallgatását kérve számos alkalmazottat sikerült megszólaltatnia az ügyet feltáró Gamasutrának és Kotakunak. Egyéb, vezető beosztású személyek mellett Hugo Giard (az Immortals: Fenyx Rising küldetéstervezésért felelős vezetője), Justin Farren (a Skull & Bones korábbi kreatív vezetője), Stephane Mehay producer, Marc-Alexis Cote producer, Jordi Woudstra marketing- és termékmenedzser, Hugues Ricour (a szingapúri iroda ügyvezetője) és Jonathan Dumont (az Assassin's Creed Odyssey kreatív rendezője) neve akadt fenn a rostán.

A beszámolók szerint ők mindannyian nagyban hozzájárultak a cég egészére jellemző félelem és elnyomás kultúrájának kialakulásához és fenntartásához. Ricour például befolyásával visszaélve csókot követelt a hölgyektől a céges rendezvényeken, Dumont előszeretettel félemlítette meg frissen belépett kolléganőit. Az is mindennaposnak számított, hogy az említett vezetők a meetingekre érkezve vagy azokról távozva az ajtóban összezsúfolódva, mintegy véletlenül megérintették a női munkatársakat - intim helyen is.

Pénz beszél

Valószínűleg még sokáig folytathatták volna tevékenységüket, ha nem következik be egy komoly változás a Ubisoft életében. Ahogy már említettem, Serge Hascoët ízlése szabott irányvonalat a kiadó legtöbb játékának hosszú időn keresztül, ami az újdonság varázsának elmúltával a megújulni képtelen franchise-ok kifulladásához vezetett. Rövid időn belül két fontos, nagy költségvetésű alkotás is várakozáson alul teljesített (Tom Clancy's The Division 2) vagy megbukott (Tom Clancy's Ghost Recon Breakpoint). Hascoët hatáskörét jelentősen megnyirbálták, de csak azután kötöttek útilaput a talpára, hogy az éveken át szőnyeg alá söpört zaklatási vádak nyilvánosságra kerültek.

Ekkor már nem maradt más választásuk Guillemot-éknak, mint lefolytatni egy belső vizsgálatot, majd ennek örvén megszabadulni a kellemetlen teherré vált vezetőktől. Néhányan meg sem várták, az eredményt, inkább maguktól távoztak. De hogy távozásuknak lesz-e bármilyen hatása a toxikusként leírt munkahelyi légkörre, finoman szólva is kérdéses.

A még nagyobb PR-katasztrófa megelőzése miatti kapkodásban olyan fejek is hullottak, amelyeknek talán nem kellett volna. Az Assassin's Creed Valhalla fejlesztését vezető Ashraf Ismail megcsalta a feleségét egy rajongóval, a váratlan nyilvánosságot kapott magánéleti válsága miatt pedig felmondott. Yves Guillemot eközben megígérte, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy befogadó légkört alakítsanak ki, gondoskodnak az áldozatok támogatásáról és rehabilitációjáról, külsős szakértőket vonnak be, névtelen kérdőíveket köröztetnek és így tovább.

Csak azt nem tudja már soha lemosni magáról, hogy ő és fivérei hagyták idáig fajulni a dolgokat.

Ha szeretnétek további részletes teszteket, érdekes cikkeket és alapos elemzéseket olvasni, valamint remek teljes verziós programokat, biztonsági szoftvereket és értékes PC-játékot kapni ajándékba, akkor szerezzétek be a havonta megjelenő PC World magazint.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.