Hirdetés

Honor 90 teszt – felturbózott középkategória



|

Van itt minden, ami hangzatos: díjnyertes kijelző, 200 MP-es kamera és egyedi vezérlőchip. Kérdés, ennyi elég-e ahhoz, hogy fájdalmas csapást vigyen be konkurenseinek a Honor.

Hirdetés

Még egy Honor mobil tesztjét nem kezdjük azzal, hogy nyomatékosítsuk, ez a márka már különvált a Huawei-től. Ez mára teljesen nyilvánvaló, és az is jól látszik, hogy a Honor nagyon komoly erőfeszítéseket tesz a messziről, szabad szemmel is jól látható piaci részesedés kivívásáért régiónkban, sőt, Magyarországon is.

Persze többen erre azzal válaszolnak, hogy azért még mindig nagyon hasonlít a két gyártó néhány készüléke egymásra, illetve hogy azért szoftveresen is vannak a véletlennél nagyobb hasonlóságok. Miután a Honor mérnökeinek jelentős része a Huawei-től jött át, ez nem annyira meglepő, illetve a fejlesztések időtartama is viszonylag hosszú, így kell várni egy keveset, míg minden porcikájában teljesen egyedi lesz minden Honor termék. A Honor 90 viszont kiválóan viszi tovább a Honor 50 és 70 vonalát, az ott megismert dizájnnyelv itt is visszaköszön, ez pedig mindenképpen jót jelent. A nagy gond, vagy kihívás inkább az, hogy a manapság legzsúfoltabb és legnépszerűbb árszegmenst, a középkategóriát ostromolja az új Honor okostelefon, és hát nem lesz egyszerű itt igazán maradandót alkotni úgy, hogy azt a vásárlók is díjazzák pénztárcáikkal.

Hirdetés

A külső mit sem változott

A Honor 90 szépen illeszkedik elődeinek, a Honor 50 és 70 modelleknek a sorába. A mobil kecsesen vékony, méretre , kialakításra, sőt, még a hátlapi kameraszigetet nézve is szinte ugyanúgy néz ki, mint a tavalyi Honor 70. Azért persze közelebbről nézve nem nehéz kiszúrni a különbségeket. A Honor 90 sarkai jobban lekerekítettek, a két körben elhelyezett kamerasziget keretei pedig ovális dizájnt kaptak. Ezek azonban minimális változtatások, belül ennél fontosabb előrelépések történtek.

Például az, hogy a továbbra is 6,7"-os kijelző szintet lépett és AMOLED panelt kapott. Ez 120 Hz-es és a kiváló színmegjelenítés mellett óriási fényerőre képes, akár 1600 nitre is, ami már egy zseblámpának is a becsületére válna. Ahogy a többi Honor mobilnál, úgy ez a kijelző is kapott gyárilag egy fóliát, ami kellemes figyelmesség, de az oldalra lekerekített kijelzőéleknél nagyjából 1 mm rés marad a fólia vége és a keret között, amibe könnyedén beleakad az ember keze - ez pedig előbb-utóbb a fólia feljövetelét eredményezheti. Külön meg kell még említenünk, hogy a fényerőszabályzásban kivételesen nagyot alakít a kijelző (3840 Hz PWM dimming), így gyakorlatilag villódzásmentes képet nézhetsz, ami nem fárasztja a szemedet.

A hátlap továbbra is szemvonzó, ezen a téren nem engedett a kreativitásból a Honor. Tesztpéldányunk zöld színátmenetes, matt hátlapja igazán szép, az ujjlenyomatokat sem vonzza, de műanyag, így nem árt védeni a karcoktól, sérülésektől. A keret viszont ismét nagyon vékony és fém, valamint semmiféle különleges kapcsoló vagy csatlakozó nem került rá, csak a szokásos Type-C, hangszóró, bekapcsoló és hangerőszabályzó. A Honor 90 természetesen 5G-s hálózatra is csatlakozik, Dual SIM-es, és az eSIM-eket is kezeli, de microSD kártyát nem fogad.

Kiszámított evolúció

A másik fontos újdonság, hogy végre elszakadt a gyártó a Snapdragon 778G SoC-től és feljebb lépett. Ez a Snapdragon 7 Gen1 lett, amely fejlettebb gyártástechnológiával készül és erősebb is, különösen úgy, hogy a Honor egy speciálisan tuningolt (Accelerated Edition) változatot használ. Ehhez 8 vagy 12 GB RAM és 256 vagy 512 GB tárhely kapcsolódik, ami manapság ebben a szegmensben teljesen normális.

Nem változott a telefon hálózatos része, továbbra is Wi-Fi 6-ot, BT 5.2-t (AptX HD támogatással), NFC-t és teljes GPS-támogatást kapunk, továbbá kijelző alatti ujjlenyomat-olvasót és egy 5000 mAh-s akkumulátort. Ez egy árnyalatnyit nagyobb kapacitású, mint elődjénél, amit ha párosítunk a fejlettebb központi chippel, remélhetőleg nagyobb üzemidőt mérünk majd. Sajnos vezeték nélküli töltés még mindig nincsen, viszont maradt a 66 wattos SuperCharge gyorstöltés, ami impresszív, kár, hogy a töltőfejet külön kell megvásárolni, mert a doboz hiába normál méretű, a telefonon kívül csak egy rövid leírást és egy Type-C kábelt tartalmaz.

A Honor 90 talán leglátványosabb - és legkönnyebben marketingelhető - extrája az új kamerás részleg. A főmodul 200 MP-es szenzort kapott, ezt egészíti ki egy 12 MP-es ultraszéleslátószögű kamera és egy 2 MP-es kisegítő mélységérzékelő. Optikai képstabilizálás nincsen, viszont az SoC támogatja a 4K-s videofelvételeket (30 fps-sel), ráadásul itt EIS elektronikus képstabilizálást is kihasználhatunk. Jó látni, hogy a 2 MP-es makrót már nem erőlteti a cég, de azért egy kicsit acélosabb 2. vagy 3. kamerát el tudtunk volna viselni. A szelfi terén is előrébb lépett a Honor, itt 50 MP-es szenzor néz ránk, aminek a fényérzékenysége jó, a képek részletgazdagok, választhatunk 0,8×-os nagyítást is, de  egy kicsit sokat dolgozik a portrékon az MI.

Videós képesség terén sem kell szégyenkeznie a Honor 90-nek: az előlapi kamerával is lehet 4K-s felvételt készíteni 30 fps-sel és ez a hátlapi szekciónál is elérhető. Sőt, felvétel közben váltogathatunk bármelyik kamera között, legyen az a szelfi vagy valamely a két hátlapi közül. Aki beéri 1080p-vel, 60 fps-t is kap, sőt, EIS stabilizálás is segít a bemozdulásmentes felvétel elkészítésében. Az üzemmódok között találni Vlogot, egyszeres vágást (több ember közül egyet kiemel és külön követ) és készíthetünk videót egyszerre több kamerával is, amelyre akár kész, gyári sablont is ráhúzhatunk, hogy még az utólagos effektezéssel se kelljen megküzdenünk.

Patikamérlegen mért turbó

A Honor 90 elegáns, vékony mobiltelefon, amit élvezet megfogni és kézben tartani. Ezt a jó érzést csak tetézi a szuper kijelző, ami kellőképpen nagy fényerővel rendelkezik, bezsákolta a HDR10+ minősítést Amazon Prime és Netflix tartalmak lejátszásához is. A Snapdragon 7 Gen1 speciális kiadásától viszonylag sokat vártunk, de nem teljesen azt kaptuk, amiben reménykedtünk. A tesztek szinte mindegyikében minimális gyorsulást tapasztaltunk a Honor 70-ben dolgozó, szintén egyedileg módosított Snapdragon 778G-hez képest, ezek egyike sem akkora előrelépés, hogy látványos gyorsulásról beszélhessünk. A 3D-s megjelenítés is csupán egy kicsit lett csak gyorsabb, egyértelműen látszik, hogy a Honor 90 nem szándékozik flagship killer szerepben tetszelegni, de azért arra kínosan ügyeltek a mérnökök, hogy lassabb se legyen a tavalyi modellnél. Szintén jó hír, hogy komoly, bántó melegedéssel nem találkoztunk sem játék, sem videózás közben.

A Honor 90 gyárilag Android 13 operációs rendszerrel és MagicOS 7.1 kezelőfelülettel érkezik, akárcsak a gyártó jelenlegi csúcsmodelljei. Ez a rendszer jelenleg a legfejlettebb és a Honor tényleg sokat dolgozott rajta. Rengeteg egyedi lehetőséget kapunk, hogy feldobjuk a kezelőfelületet. Választhatunk rengeteg téma közül, de például a lezárt képernyőn megjelenő animáció és óra dizájnját is beállíthatjuk. Szerencsére már a Honor keresője is lekapcsolható, ami a főképernyőn a lefelé húzásnál jött elő korábban, de azért arra ne számíts, hogy teljesen nyers Android-felületre tudod csupaszítani a MagicOS 7.1-et. Jó néhány egyedi appot is kapunk, és ebbe a fényképező is beletartozik, ami a duplavideó mellett vlog-készítőt és több érdekességet is rejt. Itt is rengeteg téma és sablon közül válogathatunk, ha pedig elkészültünk egy fotóval vagy videóval, saját vágószoftverben tökéletesíthetjük akár utólagos effektekkel, feliratozással.

A szoftveres támogatásról nem sikerült pontos információkat megtudnunk megjelenés előtt, de a korábbi modellekből ítélve ezúttal is 2 OS-frissítésre és 3 év biztonsági javításra számítunk. A tesztelt mobilon júniusi Android biztonsági csomag volt, vagyis szoftveresen abszolút friss készülékről beszélhetünk.

A kijelző gyönyörűszép képet ad, ami a 100%-os DCI-P3 színtér-lefedettségnek és a nagy fényerőnek is köszönhető. Ez videózásnál is sokat számít, ám hiába a HDR10+ és a Netflix-támogatás, sajnos roppant szomorú, hogy 2023-ban egy elegáns, középkategóriás készüléket még mindig csak mono hangszóróval szerelnek. Sajnos a Honor 90 monóban és elég vérszegényen szól, rádiós háttérzenéhez, vagy esetleg filmnézéshez egy BT-hangfalat vagy fülhallgatót mindenképpen be kell szereznie minden vásárlónak.

Fotózni, videózni született

Abszolút a középpontja a Honor 90 marketingjének a fotózás és videózás: ehhez igazították az egyik legnagyobb újdonságot, a 200 MP-es szenzort és a fotós app sok-sok extráját. A főkamerával valóban szép képeket lehet készíteni: a színek élénkek, a részletek is megvannak, normál fényviszonyok mellett elmosódástól, bemozdulástól nem kell tartanod.

A szelfi- és a főkamera képeivel elégedettek is voltunk, de a széleslátószögűvel készített képek szélei elmosódtak, a részletgazdagság eltűnt és a dinamikatartomány is sokkal szűkebb. A 2×-es nagyítás sima croppolás, a szoftver pedig maximálisan 10×-es zoomot kínál (videónál 6×-osat) - ez utóbbi már nagyon elmosódott, a színek nincsenek a helyükön. Ha makrót szeretnél fotózni, a Honor 90 a széleslátószögű kamerát ajánlja, amivel 2,5 cm távolságból fotózhatsz. Videófelvétel közben is tudod váltani a kamerákat és ez jól is néz ki, de azért a színek is ugranak egyet, amikor a széleslátószögűről a normál kamerára váltasz. Hangot természetesen sztereóban rögzít a mobil.

Kinek való?

A Honor 90 jó átlagos, középkategóriás telefon, de aki azt várta, hogy a tavalyi Honor 70 után nagy ugrás következik, csalódni fog. Az új modellnél időszerű volt a központi chip leváltása, ám az új SoC csak egy hajszálnyival gyorsabb, nem fenyegeti a csúcsragadozókat (még a tavalyiakat sem). RAM és tárhelyproblémád nem lesz a Honor 90-nel, sőt, hiába az erősen módosított, egyedi kezelőfelület, beröccenést, megakadást egyszer sem tapasztaltunk. A kijelző szabad szemmel is láthatóan nagyszerű, ez szinte minden helyzetben látszik, de ha mégsem hiszel a szemednek, a DXOMark 140 pontos eredményének érdemes.

Azt reméltük, a nagyobb akkumulátor és a modernebb SoC nagy lökést ad az üzemidőnek, ám a Honor 70-nél csak pár perccel bírta tovább a mobil a PCMark akkutesztjét és csak átlagos eredményt hozott. Ez persze még nem jelenti azt, hogy egy teljes, aktív napot ne bírna ki a mobil. Az viszont szomorú, hogy a továbbra is nagyméretű dobozban már sem töltőfej, sem átlátszó tok nincsen, és hát a mono hangszórónak sem örültünk - ezt már régen meg kellett volna oldani.

És akkor itt van a Honor 90 ára is. Ez bizony 219 990 forinton nyit a 8/256 GB-os modell esetében, ha pedig a tesztben is szereplő 12/512 GB-os modellre fáj a fogad, 239 990 forintot kell a kasszánál hagynod, ami nagyon sok pénz egy középkategóriás okostelefonért. Ennyi pénzért a konkurensek nem csupán harmadik, értékelhető minőségű kamerát biztosítanak, de akár vezeték nélküli töltést, erősebb SoC-t és IP68-as por- és vízállóságot is - ezekkel pedig a Honor 90 nem büszkélkedhet.

Ha esetleg mégis emellett döntenél, jó, ha tudod, hogy a Honor július 6-a és 16-a között minden Honor 90 mellé egy Honor X8 Padot is ad ajándékba az eMagnál, ami egy belépőszintű tablet. Ha inkább szolgáltatónál nézelődnél, szerencséd van, mert a Honor 90 mindháromnál elérhető lesz és ahogy a korábbi Honor mobiloknál, úgy itt is arra számítunk, hogy a konkurenseknél jelentősen nagyobb árkedvezménnyel szerezheted majd be Honor 90-edet, tehát az ár/érték arány sokat javulhat. Ezt azonban mi még nem ismerjük, így csak az ajánlott kiskereskedelmi ár alapján tudunk ítéletet hozni, mégpedig azt, hogy bár szép mobil a Honor 90 és fejlődött is előnyére a tavalyi modellhez képest, ennyi pénzért nagyon sok, erős és vonzó konkurens közül válogathatsz.

Honor 90

Ár: 239 990 Ft
A Honor 90 jó átlagos, középkategóriás telefon, de aki azt várta, hogy a tavalyi Honor 70 után nagy ugrás következik, csalódni fog.
  • Snapdragon 7 Gen 1 AE SoC
  • 12/512 GB RAM/tárhely
  • 6,7", FHD+, AMOLED, 120 Hz
  • 200+12/50 MP hát-/előlapi kamerák
  • Android 13, MagicOS 7.1
  • 5000 mAh, 66 W gyorstöltés
  • 161,9×74,1×7,8 mm, 183 g
  • 722 776 pont AnTuTu
  • 1140/3255 GeekBench 6
  • 12 082 pont PCMark
  • 28 470 pont PCMark Storage
  • 714 perc üzemidő (PCM)
  • 865 pont 3DMark Wild Life Extreme
PRO
  • csodás kijelző
  • jó fő- és selfiekamerák
  • dizájnos külső
  • rengeteg egyedi szoftveres extra
  • gyorstöltés
Kontra
  • minimális fejlődés a tavalyi modellhez képest
  • közepes széleslátószögű kamera
  • hiányzó extra funkciók
  • mono hangszóró
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8403
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Honor 90
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 369
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2023-07-03 20:22:48
    [gameinfo_webpage] => https://www.hihonor.com/global/phones/honor-90/
    [gameinfo_tags] => honor 90, mobil, okostelefon, android, teszt
    [gameinfo_url] => honor-90
    [gameinfo_pro] => csodás kijelző
jó fő- és selfiekamerák
dizájnos külső
rengeteg egyedi szoftveres extra
gyorstöltés
    [gameinfo_kontra] => minimális fejlődés a tavalyi modellhez képest
közepes széleslátószögű kamera
hiányzó extra funkciók
mono hangszóró
    [gameinfo_data] => Snapdragon 7 Gen 1 AE SoC
12/512 GB RAM/tárhely
6,7", FHD+, AMOLED, 120 Hz
200+12/50 MP hát-/előlapi kamerák
Android 13, MagicOS 7.1
5000 mAh, 66 W gyorstöltés
161,9×74,1×7,8 mm, 183 g
722 776 pont AnTuTu
1140/3255 GeekBench 6
12 082 pont PCMark
28 470 pont PCMark Storage
714 perc üzemidő (PCM)
865 pont 3DMark Wild Life Extreme
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 239 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A Honor 90 jó átlagos, középkategóriás telefon, de aki azt várta, hogy a tavalyi Honor 70 után nagy ugrás következik, csalódni fog.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 369
            [manufacturer_name] => Honor
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://www.hihonor.com/hu/
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/honor-90-8403.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => csodás kijelző
            [1] => jó fő- és selfiekamerák
            [2] => dizájnos külső
            [3] => rengeteg egyedi szoftveres extra
            [4] => gyorstöltés
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => minimális fejlődés a tavalyi modellhez képest
            [1] => közepes széleslátószögű kamera
            [2] => hiányzó extra funkciók
            [3] => mono hangszóró
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.9
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    7

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    7

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.