Hirdetés

Jóféle funkciókról árulkodnak a Honor 9X előzetesei



|

A Huawei fiatalos márkája nemsokára új csúcsmobilt jelentet meg, és az első ízelítők szerint minden szinten sokat várhatunk tőle.

Hirdetés

Most, hogy a Huawei amnesztiát kapott Amerikától, még ha kissé ködösen megfogalmazva is, ismét esély van arra, hogy a kínai gyártó zavartalanul jelentesse meg az Androidra épülő telefonjait. És persze ezzel együtt a különállóan kezelt Honor modellek is jöhetnek szép sorban, mint például a július 23-i megjelenéssel számoló Honor 9X.

Hirdetés

A Honor alelnöke, George Zhao épp ezért elérkezettnek látta az időt, hogy a "kínai Facebookon", a Weibón megvillantson pár ízelítőt a készülékről. Ugyan egyelőre csak a telefon dobozát láthatjuk a képeken, de már így is érthetünk a szóból, a vezető arra céloz vele, hogy erős és sokat tudó készülékre számíthatunk.

Az első, amely egyben cikkünk nyitóképe is, egy játékkontroller mellett ábrázolja a dobozt, ebből nem nehéz kitalálni, hogy az egyébként is fiatalokra célzó márka egy játékra is alkalmas, erős mobillal áll elő.

A második képen az óra minden bizonnyal a Honor 9X akkumulátoros üzemidejére utal. Mivel a pletykák szerint az akku kapacitása 4000 mAh lesz, ezzel valóban nem lehet gond.

A harmadik ízelítőben két versenyautó látható a doboz mellett. Ez az egyértelműbb olvasat szerint annyit jelent, hogy erős hardvert kap a telefon és gyors lesz, mint a villám - mivel a mobilt állítólag Kirin 810 SoC hajtja, efelől sincs kétségünk. Viszont lehet, hogy a lassabb és gyorsabb autó üzenete inkább a turbó üzemmódra utal - lehet, hogy az új csúcsmobil is megkapja a Huawei GPU Turbo 3.0 játékgyorsító funkcióját.

Végül pedig az analóg filmtekercsek jönnek, amik persze nem azt jelentik, hogy ilyet is befűzhetünk a mobilokba (bár azért persze egyszer megnéznénk egy ilyen kísérletet), ez a kép inkább egyszerűen a fotós képességekre utal. A hírek szerint a normál 9X hátoldalán dupla, míg a 9X Pro hátlapján tripla kamera található, melyek közül a fő egység 48 megapixeles.

A július 23-as kínai bemutató után persze már konkrétumokat is tudunk majd, az viszont szinte biztos, hogy a Honor eddigi gyakorlatát követve Európában is hamarosan megjelennek az új készülékek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.