Hirdetés

Végleges: a HTC egy részét bekapta a Google



|

Egy vagon pénzt fizettek, de érdekes az ügy, mert nem is igazi felvásárlás történt, csak valami olyasmi: a Google is jóllakik és a HTC is megmarad.

Hirdetés

Még szeptemberben jelentette be a két vállalat, hogy a Google 1,1 milliárd dollár (közel 276 milliárd forint) értékben felvásárolja a tajvani HTC hardveres részlegének egy részét, de már akkor furcsán hiányos volt az információ arról, hogyan is képzelik el mindezt, mivel a HTC gyorsan kijelentette, hogy ők ugyanúgy megmaradnak és telefonokat is gyártanak a továbbiakban.

Hirdetés

Most a Google közleménye szerint befejeződött az üzlet jogi és pénzügyi lebonyolítása, és némi magyarázattal is szolgáltak arról, hogy is nézett ki a dolog. Eszerint nem hagyományos akvizíció zajlott le abban az értelemben, hogy a Google nem a HTC-ben vásárolt részesedést, és nem is vette át teljesen cég egy részét. Ehelyett annyi történt, hogy

a Google alkalmazásába került nagyjából kétezer HTC-s fejlesztőmérnök, amely a tajvani cég mérnöki gárdájának ötöde. Emellett pedig a Google nem exkluzív jogot kap arra, hogy a HTC mobilos szabadalmait saját termékeiben is használja.

Ez tehát körülbelül azt jelenti, hogy továbbra is lesznek HTC telefonok (és talán újabb VR headsetek, esetleg tabletek, és ki tudja, még mi), csak azt egy kicsit megcsappant fejlesztőgárdával készíti a tajvani vállalat, ellenben lesz 1,1 milliárd dollárja, amivel kicsit felturbózhatja a gyártási folyamatokat, vagy épp a marketingjét, amiből egyébként jelenlegi gondjainak nagy része ered.

Isteni pozícióból lejtmenet

A HTC annak idején az Android-piac egyik legnagyobb korai nyertesének számított, többek között azért, mert mindenkinél előbb felugrott a Google mobil rendszerére, és divatos, erős, ráadásul jól árazott alternatívát nyújtottak azoknak, akiknek már akkor is drága vagy túl arrogáns volt az iPhone. Az első Desire annak idején egyfajta minőségi kváziszabványnak számított a piac számára, és több más modell vívott ki nagy szakmai és üzleti sikereket.

Aztán egyre több lett az androidos mobilokat gyártó versenytárs, és a HTC először a sokkal nagyobb marketing-kerettel rendelkező óriások (például a Samsung, az LG vagy épp a Sony) mellett kezdett halványodni, majd egyre többször lehetett azt tapasztalni, hogy bár a HTC is a többiekhez hasonlóan az év elején jelenti be csúcskészülékeit, szállítani csak a konkurenciánál jóval később tudta őket.

Persze van még rejtett potenciál a cégben, a HTC Vive VR-headset a többi hasonló terméknél jóval kedvezőbb szakmai visszhangot kapott, és persze OEM gyártóként is ügyesen lavíroznak, hiszen épp a Google számára készítettek többször is jóféle referenciamobilokat. Most mindenesetre meglátjuk, mire elég a pénzügyi felturbózás, és persze nem hiányzik-e majd az a kétezer szorgos kéz. Mindenesetre tény, hogy szívesen látnánk egy jóféle feltámadást, hiszen a manapság kissé "beállt" erőviszonyoknak jót tenne egy kis színesítés.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.