Hirdetés

Huawei Matebook D 16 teszt – ki nem néznéd belőle, mekkora ereje van



|

A szolid, hagyományos vonalak könnyen megtéveszthetnek: a D 16 erősebb, mint konkurensei, de erre az erőre szüksége is lesz a sikerhez.

Hirdetés

Nyár végére időzítette a Huawei legújabb 2022-es laptopjainak hazai startját. A sort a MateBook D 16 nyitja, amely a gyártó reményei szerint igen képes lesz megvetni a lábát a konkurensek ölre menő csatározása ellenére. Ehhez természetesen a legújabb, 12. generációs Intel Core platformot hívta segítségül a Huawei, ám emellett számtalan egyéb módosítást is végrehajtott az elődmodellhez képest.

Nagyképű notebook

Ezúttal nem negatív jelzőként kell értelmezni a nagyképűt, hanem szó szerint, ugyanis a 15,6"-os gépházba sikerült egy 16"-os IPS-panelt beépíteni. Ez ráadásul 16:10-es képarányú és FHD+ felbontású, ami egészen pontosan 1920×1200 pixelt jelent. A matt, nem érintésérzékeny kijelző ideális munkához, tanuláshoz és netezéshez egyaránt, hiszen több sor látszódik, több fér el a kijelzőn anélkül, hogy kicsinyíteni kéne a képi elemeket. A fényerő ugyan mindössze 300 nit, ellenben a 100%-os sRGB adott és a szemkímélésre is fordított figyelmet a gyártó - erről külön TÜV tanúsítvány árulkodik.

Hirdetés

A HDR értelemszerűen nem elérhető ilyen fényerő mellett, ez továbbra is az OLED esetén nyer csak igazán értelmet. A frissítés terén is 60 Hz-cel számolhatsz, miután nem gamereknek szánt PC-ről van szó, a 120/144 Hz nem lett volna hasznos extra. Viszont a szupervékony kávák mindenki számára előnyt jelentenek, ráadásul sikerült a mérnököknek az eleddig billentyűzetbe rejtett webkamerát a felső szegélybe rejteni, ami ideális és mi személy szerint régóta vártunk rá.

Az alumínium gépház letisztult külsejű, az alján is csak a feltétlenül szükséges szellőző- és hangszórórácsok találhatók. Középen könnyedén bele tudod akasztani az ujjadat a keret szélébe, viszont a teljes hosszban végigfutó zsanér nagyon erősen tartja a fedlapot, így egy kézzel nem lehet felnyitni a gépet - ilyenkor a viszonylagosan könnyű alsó rész elemelkedik az asztallaptól.

Erőből jeles

Az alumínium házban egy szokatlanul erős, Intel Core i7-12700H processzor található, amelyhez 16 GB RAM csatlakozik. Nem gamergépről van szó, ezért dedikált GPU sem került a D 16-ba, viszont az SSD nem maradhatott el - kár, hogy ez még nem a gyorsabb PCIe 4.0 x4-es típus. Azért szerencsére nem is a fiók aljáról előkotort példány, a 3 GB/s körüli szekvenciális teljesítményt hozta. A processzor igen erős, emiatt jelentős hőt is termel, ám a Huawei hűtése egészen jól megbirkózott ezzel a terheléssel. Hosszas terhelés során is maximum szélzajt hallottunk, a billentyűzet nem melegedett kellemetlenre, a csuklótámasz is hűvös maradt, a meleg levegőt pedig nem közvetlenül a kijelzőre fújja a gép - ez sokaknak kizáró ok notebook-választásnál.

A teljes kiosztású, faltól falig tartó billentyűzet kényelmes, extra funkciógombokat is kapsz, felette pedig egy ujjlenyomat-olvasós bekapcsológomb segít a gyors Windows-bejelentkezésben. Ez ráadásul memóriás is, vagyis a bekapcsoláskor megérintett gomb elmenti az ujjlenyomatodat, így már rögtön a Windowsba bejelentkezve veheted használatba a D 16-odat, a nagyjából 10-12 másodperces betöltést követően. Külön jó hír, hogy a D 16 klaviatúrája teljes egészében háttérvilágításos és magyar szitázással kapod, nem kell az angol feliratokkal megküzdened.

A laptop oldalán több, hasznos port is található, így két Type-C és két normál USB is, valamint jack és HDMI. A két Type-C-t ugyan nem Intel Thunderbolt 4 chip vezérli, de multifunkciósak, így töltésre és videokimenetként is bevetheted, ám az egyik normál USB sajnos még mindig USB 2.0 szabványú. A Wi-Fi 6 mellett a 4-mikrofonos zajcsökkentős technológia figyelemreméltó, valamint a Huawei Super Device megoldása, amellyel sokkal kényelmesebb csatlakoztatni a vezeték nélküli eszközeidet, majd ezek között tetszőlegesen keresni, váltogatni stb. A hangszórók teljesítménye csupán átlagos, kevés erővel és dobozhangon szólnak, ezért egy analóg, vagy BT-fejhallgató beszerzése melegen ajánlott.

A MateBook D 16 is megkapta azokat az extrákat, amelyekkel a Huawei igyekszik kitűnni konkurensei közül. A Super Device-t már említettük, emellett a Huawei Share sem maradt ki, hogy megfelelő, HarmonyOS-t futtató Huawei telefonodat ne csupán egy pillanat alatt párosíthasd notebookoddal, hanem a rajta található tartalmat ötvözd a géped tartalmával. Ez annyiban több, mint a Microsoft saját megoldása, hogy például egyszerre a két eszközön tudsz keresni állományok után és klónozhatod a telefon képét, vagyis az applikáció(ka)t is.

Szintén extra szolgáltatás az Okos Konferencia csomagon belül az intelligensnek jelölt kamera, ami képes követni téged bizonyos keretek között (szoftveres megoldással). A terméklap a Metaline antennát is kiemeli, mint a stabilabb Wi-Fi-vétel kulcsát. Természetesen minden D 16 előtelepített Windowszal érkezik, amely nincsen teleszemetelve mindenféle haszontalan hulladékszoftverrel, csupán az a néhány Huawei app vár

Teszt

A szintetikus mérések során AIDA64 alatt világossá vált, hogy a CPU-FPU-teljesítménye tekintélyt parancsoló az új MateBooknak: még a 1260P-s CPU-hoz képest is határozottan erősebb nyers erővel rendelkezik a 12700H-s processzor. Ez az extra energia a memória-alrendszerre is igaz, bár itt még az LPDDR4-re szavazott a Huawei. A PCMark10-es összpontszám jól mutatja, hogy átlagfeladatok alatt nem lesz gondod a gép teljesítményével, ám ez az érték magasabb is lehetne, ha gyorsabb PCIe NVMe SSD került volna a gépbe (ezt mutatja az 1690 pontos PCM10 StorageMark pontszám). Azt, hogy párhuzamosított feladatok során mekkora erőre számíthatsz, azt a CineBench R23 program 10 379 pontos eredménye mutatja meg igazán - erre tényleg csak a nagyon erős gamer és Studio gépek képesek, amelyek könnyedén súrolják a 800 ezer - 1 millió forintos vételárat.

Ez eddig több, mint szép és bíztató, ám a helyzet az, hogy ez a jelentős erő akkor jó, ha ki is tudod használni. Itt pedig nem tudod azt mondani, hogy majd a játékok kihajtják, ugyanis nincsen dedikált GPU a gépben (és TB4-en sem tudsz külsőt csatlakoztatni). Ehhez pedig komoly képszerkesztés, videóvágás, kódolás jut eszünkbe, illetve heavy-multitasking, ahol fontos, hogy akár 50 fülön azonnal elérhető legyen minden információ és nem gond, ha cserébe egy kicsit szerényebb az üzemidő. Merthogy ez átlagosan terhelve nagyjából 6,5 óra fél fényerőn, aminél egy "P"-s Intel Core CPU-s gép érezhetően többre képes. Ennek ellenére figyelemre méltó, hogy a CPU milyen takarékos, a kisméretű gyári Type-C-s töltő és a gyorstöltés opció pedig a Huawei érdeme.

Értékelés

A MateBook D 16 szokatlanul erős lett, erről mérési eredményeink is árulkodnak. Ugyanakkor dedikált GPU hiányában ezt játékra nem tudod kihasználni, így marad a kép- és videószerkesztés, programozás stb. Ezeknél kapóra jön a 16:10-es képarány és átlagosan jó képminőség is, ám az OLED fényerejével és színhűségével nem tudja felvenni a versenyt, ahogy a HDR-ről is le kell mondanod. A portok kialakítása és száma hibátlan, a masszív, de letisztult, elegáns készülékház is vonzó (azért az egykezes nyitás hiányzik), de ilyen vételáron a Thunderbolt 4-nek és a gyorsabb SSD-nek örültünk volna.

Frissítés (2022. 08. 04.): Tesztünket követően kaptuk a Huawei Magyarországtól az információt, hogy a 399 990 forintos ár az Intel Core i5 processzorral szerelt modellre igaz, a Core i7-12700H-s, tesztben is szereplő példány ára 499 990 forint. Ezen az áron diszkrét GPU-val szerelt, azonos CPU-ra épített modelleket is találni a piacon, vagyis a MateBook D 16 betörése a piacra nehéz dió lesz. Ennek megfelelően módosítottuk az ár/érték arányt és a pontozást.

Huawei Matebook D 16

Ár: 499 990 Ft
A MateBook D 16 szokatlanul erős lett, erről mérési eredményeink is árulkodnak. Ugyanakkor dedikált GPU hiányában ezt játékra nem tudod kihasználni, így marad a kép- és videószerkesztés, programozás stb.
  • Intel Core i7-12700H CPU
  • 16 GB DDR4 RAM, 512 GB NVMe SSD
  • 16” IPS, FHD+, 16:10, 60 Hz, 300 nites kijelző
  • 2×Type-C, 1×USB 3.2 G1, 1×USB 2.0, HDMI, jack, Wi-Fi 6
  • 5693 pont PCMark10
  • 1840 pont 3DMark Time Spy
  • 10 379 pont CineBench R23
  • 3521,6/2321,4 MB/s CDMark SSD olvasási/írási tempó
  • 384 perc üzemidő, 60 Wh akku, gyorstöltés
  • 356,7×248,7×18,4 mm, 1,7 kg
PRO
  • jó teljesítmény
  • masszív
  • 16:10-es kijelző
Kontra
  • közepes üzemidő
  • nincs TB4
  • csak IPS-kijelző
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7950
    [topic] => 1
    [group] => 12
    [gameinfo_name] => Huawei Matebook D 16
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 82
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2022-07-25 17:00:22
    [gameinfo_webpage] => https://consumer.huawei.com/hu/laptops/matebook-d-16/
    [gameinfo_tags] => huawei, matebook, D 16, notebook, laptop, teszt, Intel
    [gameinfo_url] => huawei-matebook-d-16
    [gameinfo_pro] => jó teljesítmény
masszív
16:10-es kijelző
    [gameinfo_kontra] => közepes üzemidő
nincs TB4
csak IPS-kijelző
    [gameinfo_data] => Intel Core i7-12700H CPU
16 GB DDR4 RAM, 512 GB NVMe SSD
16” IPS, FHD+, 16:10, 60 Hz, 300 nites kijelző
2×Type-C, 1×USB 3.2 G1, 1×USB 2.0, HDMI, jack, Wi-Fi 6
5693 pont PCMark10
1840 pont 3DMark Time Spy
10 379 pont CineBench R23
3521,6/2321,4 MB/s CDMark SSD olvasási/írási tempó
384 perc üzemidő, 60 Wh akku, gyorstöltés
356,7×248,7×18,4 mm, 1,7 kg
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 7
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 499 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A MateBook D 16 szokatlanul erős lett, erről mérési eredményeink is árulkodnak. Ugyanakkor dedikált GPU hiányában ezt játékra nem tudod kihasználni, így marad a kép- és videószerkesztés, programozás stb.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 82
            [manufacturer_name] => Huawei
            [manufacturer_url] => huawei
            [manufacturer_link] => http://www.huawei.com/
            [link] => /gyarto/huawei
        )

    [link] => /termekinfo/huawei-matebook-d-16-7950.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => jó teljesítmény
            [1] => masszív
            [2] => 16:10-es kijelző
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => közepes üzemidő
            [1] => nincs TB4
            [2] => csak IPS-kijelző
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.6
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    6

  • Anyagminőség:

    7

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    8

  • Szoftver:

    8

  • Akkumulátor:

    7

  • Kinézet:

    7

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.