Hirdetés

Ennyi Mate 20 és P30 szériás mobilt adott el eddig a Huawei



|

A Huawei nyilvánosságra hozta, hogy eddig mennyit tudott eladni a Mate 20 és a P30 sorozatú csúcsmobiljaiból - az eredmények biztatóak.

Hirdetés

A Huawei egy 5G-vel kapcsolatos konferencián, Kínában osztott meg újabb érdekes adatokat a mobilpiaci szereplésével kapcsolatban. 

Hirdetés

A kínai gyártó elárulta, hogy mostanra több mint 17 millió Mate 20 szériás okostelefont adott el, a P30 sorozatú készülékekből pedig 20 millió talált eddig gazdára. 

A Mate 30-ak szeptemberi bemutatóján ezek a számok még 16 és 17 millión álltak, vagyis jól látszik, hogy mindkét sorozat népszerű továbbra is. A Huawei emellett a közép- és belépőkategóriában is sikeres volt idén, a 200 milliós eladási határt 64 nappal korábban érték el, mint tavaly. 

A Huawei jelenleg azt várja, hogy még az amerikai tiltások mellett is több mint 20 millió Mate 30 és Mate 30 Pro talál majd gazdára. Könnyen lehet azonban, hogy kiderül, teljes gőzzel mire lesz képes a széria és a gyártó. A pletykák szerint Amerika rövidesen rendezi a Huawei helyzetét, amely folytathatja majd az együttműködést a Google-lel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.