Hirdetés

Huawei Mate Xs 2 teszt – különc mobil, ami 1 millió forintért sem lehet a tiéd



|

Hemzseg az érdekes megoldásoktól a Mate Xs 2, ami technológiai erődemonstrációnak nem rossz, de mi használni is megpróbáltuk.

Hirdetés

"Bámulatos, hogy hol tart már a tudomány" - ez bárkiből kibukhat, aki először fog a kezébe összehajtható okostelefont, aki pedig már próbálta a Samsung Galaxy Foldot, szinte biztos, hogy elsőként rossz irányba próbálja majd összehajtani a Huawei új csúcsmobilját, ami Magyarországon nem is lesz kapható. Leteszteltük a Huawei Mate Xs 2-t, hátha ezúttal meggyőz minket egy összehajtható mobil, hogy már kellőképpen érett a technológia a tartós, mindennapos használatra.

Ha kinyitom, tablet, ha becsukom, telefon

Átlagos okostelefonhoz mérve a Mate Xs 2 kifejezetten nehéz és vaskos, de az már első pillantásra, de kézben fogásra mindenképpen kiderül, hogy egy abszolút prémium eszközről van szó. A telefon élei és sarkai lekerekítettek, és amíg nem nyitjuk ki, a kijelző bal éle waterfall-szerű kialakításként az oldalsó élre is "rákanyarodik". A Galaxy Fold és a Mate Xs 2 közötti legnagyobb különbség, hogy míg a Foldot összehajtva a nagy kijelző belülre kerül és egy másodlagos, kisebb panel lesz a főkijelző, addig a Mate Xs 2 esetében a kijelző kívülről öleli körbe a készüléket, így összehajtva ennek a fele fog üzemelni.

A széthajtás megkezdéséhez egy gombot kell benyomnod a készülék hátulján, majd innen kihajtani a meglepően ellenálló zsanérral rögzített kijelzőpanelt. A kialakítás miatt a telefon fogása is furcsa, a bal élen valójában a kijelzőt fogod, míg jobb oldalon az összehajtott mobil két felét. A zsanérszerkezet masszív, némi erővel kell hajtogatni, de stabil és viszonylag sok szögben megállítható, kinyitva pedig nincsen érezhető és sokakat zavaró zsanérvölgy. Az összehajtásnál megfigyelhető, hogy a rés kicsi és a félbehajtott telefon nem lejt, a két fél összehajtva párhuzamos egymással.

Hirdetés

Ugyanakkor a hátsó hosszanti él furcsa, a gombos nyitást is szokni kell, a kijelzőre pedig nagyon-nagyon vigyázni - még összehajtott állapotban is. Kihajtva vékony a telefon, de a Type-C csatlakozó jobb alulra szorult, ahogy a hátsó, hosszanti kamerasziget is erre a sávra került. A Mate Xs 2 dobozában amúgy tokot is találsz a mobilhoz, ami ötletes, valamennyire védi is az összehajtott mobilt, de kinyitni innentől macerásabb, és annyira nem robosztus, hogy egy komolyabb leejtést is elhárítson - persze ezt nem próbáltuk ki.

Csúcs helyett felső középkategória

A Huawei mérnökeinek kezét továbbra is kötik az amerikai szankciók, ezért Google GMS natív támogatás nincsen és az 5G-ről is le kell mondanod. A másik kellemetlen adat, hogy az eredetileg már áprilisban bejelentett mobil tavalyi SoC-t kapott, a Snapdragon 888 4G-s változatát. Ilyen SoC dorombol az idei két P50-es mobilban is, a tesztek szerint pedig még mindig igen jó ez a chip, de persze a 2022-es Snapdragon 8 Gen 1-es családdal nem tudja felvenni a versenyt.

A 8 GB RAM mellett 256 vagy 512 GB tárhely található (Nano Memory kártyával bővíthető), Wi-Fi 6 és BT 5.2, valamint NFC is van, ám az igazán érdekes a kijelző és a kamerarendszer. Előbbi OLED panel és 120 Hz-es, amely kinyitva 7,8"-os, 2200×2480-as felbontású, míg összehajtva 6,5"-os és 1176×2480 pixeles.

A 257 grammos, 11,1 mm vastag mobil hátlapján 50 MP-es főkamera, 13 MP-es ultraszéles és 8 MP-es, 3×-os optikai zoomra képes, OIS-sel megtámogatott szenzor várja, hogy rengeteg fotót készíts. Került selfie kamera is a kijelző jobb felső sarkába (ami elég fura választás): ez 10,7 MP-es. Jack csatlakozó nincs, Qi vezeték nélküli töltés sincsen, por- és vízállóságra se számíts, viszont a 4600 mAh-s akkut akár 66 wattal is töltheted. Ez nem is árt, ugyanis tablet-módban nagyon gyorsan merül a mobil.

Miért hajtanám ki?

A Mate Xs 2 használat közben egy jó sebességű, kézreálló, szép képeket készítő mobiltelefon benyomását nyújtotta, de ehhez még egyszer sem nyitottuk ki. A HarmonyOS 2.0 már egészen fejlett, az AppGallery is fejlődik, a maradék - akár Google-alapú - appot pedig GSpace-ről, vagy Petal Search segítségével pillanatok alatt be lehet szerezni. A Snapdragon 888 már nem mai chip, de a sebességével nem volt komolyabb gondunk - persze hardcore játékra ne ezt válaszd. Ami jó hír, hogy kihajtva sem éreztünk lassulást, az S888 szépen tette a dolgát több ablak megnyitása után is, illetve az üzemidő sem feleződött le, de azért a 633 perc jelentősen csökkent és csak 495 percet sikerült mérnünk PCMark akkutesztben.

Miután egy roppant drága, különc mobilról van szó, a lényegi kérdés az volt, hogy kinyitva mennyire hasznos, mennyi olyan extrát képes nyújtani, ami miatt majd nem akarunk többé hagyományos okostelefont a kezünkbe venni. Nos, a kifelé hajló kijelző annyiban nem rossz ötlet, hogy a Galaxy Foldnál jelentkező törésvonal itt nem tapasztalható, viszont a külső kijelző nagyon sérülékeny - elég a legkisebb koccanás és akár nagyon komoly gondod is lehet.

A másik probléma viszont szoftveres. A Samsung a negyedik generációs Foldnál jár és van már annyi tapasztalata, hogy tudja, milyen irányban kell a teljes kijelzős felhasználói felületet fejleszteni, hogy igazán hasznos és használható legyen (egyszer). Ezzel szemben a széthúzott HarmonyOS és EMUI 12 hiába tud néhány trükköt felmutatni, ez még nem elég az igazán produktív munkához. Inkább egy kényelmesebb, több ablakos tartalomfogyasztás jöhet szóba némi chateléssel egy kis ablakban, de dolgozni azért még sokkal jobb egy laptop, de még egy billentyűzetes tablet is.

A Huawei Mate Xs 2-t nem lehet (hivatalosan) megvásárolni itthon, ám ha lehetne is, akkor rendkívül drága lenne, valahol 800 ezer és 1 millió forint között.

Mérnöki kísérletnek, erőfitogtatásnak mindenképpen jó,

a hajtogatható kijelző látványos extra, de hasznossága még nem éri el azt a szintet, hogy széles tömegeknek ajánlható legyen. A magas ár mellett a Mate Xs 2-t sújtja a tavalyi SoC, a Google-mentesség, a jó, de nem tökéletes kamerarész, az IP-besorolás teljes hiánya, valamint a furcsa oldalsáv, ahol gombbal kell nyitni a kijelzőt. Miután az első Mate Xs óta is sokat tudott javulni a második generációs modell, kíváncsian várjuk a harmadik kiadást, de jó eséllyel erre egy újabb évet még várnunk kell.

Huawei Mate Xs 2

Ár: Kb. 800 000 Ft
Miután az első Mate Xs óta is sokat tudott javulni a második generációs modell, kíváncsian várjuk a harmadik kiadást, de jó eséllyel erre egy újabb évet még várnunk kell.
  • Snapdragon 888 SoC
  • 6,5-7,8", 1176-2200×2480, OLED, 120 Hz
  • 8/512 GB RAM/tárhely
  • 50+13+8/10,7 MP hát-/előlapi kamerák
  • Wi-Fi 6E, BT5.2
  • HarmonyOS 2.0, EMUI 12
  • 156,5×75,5-139,3×11,1-5,4 mm, 255 g
  • 4600 mAh akkumulátor, 66 W gyorstöltés
  • 558 511 pont AnTuTu
  • 820/2774 pont GeekBench 5
  • 10 156 pont PCMark
  • 30 356 pont PCMark Storage 2.0
  • 1215 pont 3DMark Wild Life Extreme
  • 633 perc PCMark üzemidő
PRO
  • látványos kijelző törésvonal nélkül
  • bravúros zsanérmegoldás
  • jó kamerarész
  • gyorstöltés
Kontra
  • tavalyi SoC
  • hihetetlenül drága
  • szoftveres hiányosságok
  • nincsen 5G és IP-besorolás
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7957
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Huawei Mate Xs 2
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 82
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2022-08-05 22:43:50
    [gameinfo_webpage] => https://consumer.huawei.com/en/phones/mate-xs2/
    [gameinfo_tags] => huawei, mate, mobil, okostelefon, teszt, HarmonyOS
    [gameinfo_url] => huawei-mate-xs-2
    [gameinfo_pro] => látványos kijelző törésvonal nélkül
bravúros zsanérmegoldás
jó kamerarész
gyorstöltés
    [gameinfo_kontra] => tavalyi SoC
hihetetlenül drága
szoftveres hiányosságok
nincsen 5G és IP-besorolás
    [gameinfo_data] => Snapdragon 888 SoC
6,5-7,8", 1176-2200×2480, OLED, 120 Hz
8/512 GB RAM/tárhely
50+13+8/10,7 MP hát-/előlapi kamerák
Wi-Fi 6E, BT5.2
HarmonyOS 2.0, EMUI 12
156,5×75,5-139,3×11,1-5,4 mm, 255 g
4600 mAh akkumulátor, 66 W gyorstöltés
558 511 pont AnTuTu
820/2774 pont GeekBench 5
10 156 pont PCMark
30 356 pont PCMark Storage 2.0
1215 pont 3DMark Wild Life Extreme
633 perc PCMark üzemidő
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 5
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => Kb. 800 000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Miután az első Mate Xs óta is sokat tudott javulni a második generációs modell, kíváncsian várjuk a harmadik kiadást, de jó eséllyel erre egy újabb évet még várnunk kell.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 82
            [manufacturer_name] => Huawei
            [manufacturer_url] => huawei
            [manufacturer_link] => http://www.huawei.com/
            [link] => /gyarto/huawei
        )

    [link] => /termekinfo/huawei-mate-xs-2-7957.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => látványos kijelző törésvonal nélkül
            [1] => bravúros zsanérmegoldás
            [2] => jó kamerarész
            [3] => gyorstöltés
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => tavalyi SoC
            [1] => hihetetlenül drága
            [2] => szoftveres hiányosságok
            [3] => nincsen 5G és IP-besorolás
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.4
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    7

  • Ár/Érték:

    5

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    7

  • Akkumulátor:

    6

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.