Hirdetés

Huawei Mate40 Pro teszt - a legjobb is lehetne



|

Szinte minden stimmel az új Huawei Mate telefonnál, szép is, jó is, de mégsem fogja letarolni a hazai piacot. Kipróbáltuk az utolsó androidos Mate40 Pro-t.

Hirdetés

Rakétaként emelkedett a Huawei népszerűsége a hazai és a nemzetközi piacokon egyaránt - sorra jelentek meg jobbnál jobb okostelefonjai és nem csupán a csúcskategóriában, belépőszinten és középen is. Már-már úgy tűnt, az Apple és a Samsung kézenfogva, szomorúan hátrébb kell, hogy lépjenek, ám ekkor a Huawei-t komolyan megrázták az Amerikai szankciók, amelyekből mára olyan sok lett, hogy csak a legügyesebb trükkökkel és komoly előre tervezéssel sikerült a most bemutatott Mate40 Pro-t is piacra dobni.

High-tech ékszer

Pedig igazán szomorú lett volna, ha nem próbálhatjuk ki a legújabb Mate40 Pro-t, ami egy csodálatosan szép, elegáns, mégis rendkívül masszív csúcstelefon. Az alumínium készülékház elő- és hátlapját strapabíró üveg védi, és az ismét megtalálható hardveres hangerőszabályzó kiválóan mutatja, hogy a mérnökök meghallgatták a felhasználókat. A piros ki/bekapcsoló is jól mutat, ahogy a valódi sztereó hangszórók sem maradtak le.

A kijelző természetesen a legújabb OLED modell 6,76 colon, QHD+ felbontással (1344×2772), sőt, a Huawei nem követte el azt a hibát, hogy 60 Hz-en maradt volna, így 90 Hz-es a frissítés (240 Hz-es az érintőpanel lekérdezési rátája).

 

Hirdetés

Az IP68-as víz- és porállóságról sem kell lemondanod, a Wi-Fi 6 alapértelmezett ebben a kategóriában és gyorstöltés is van, mégpedig 66 wattos. Kevés az olyan felhasználó, akinek ilyen töltőfej lenne az otthonában, ezért

az Apple-lel ellentétben a Huawei töltőt is ad a Mate 40 Pro-hoz,

sőt, még egy Type-C zsínoros füles is lapul a dobozban, ha esetleg éppen nem lenne kéznél egy TWS füldugód. A zsinórnélküli töltést sem gyomlálták ki a Mate 40 Pro-ból, sőt, ez is képes gyorstöltésre és a visszatöltés-funkciót is eléred.

Ha pedig már az új Apple iPhone-okra utalgatunk, az arcfelismerés mellett az ujjlenyomat-olvasót is említsük meg, ugyanis itt ez is van, mégpedig a kijelző alá rejtve. Sebességét tekintve az élvonalba tartozik: még mindig nem olyan gyors, mint egy fizikai gomb, de egészen pontos és viszonylag gyorsnak is mondható.

Odabent a Kirin 9000-es lapka dolgozik, ami 5 nm-en készült és nagyon modern. Nem csupán a CPU-magok, a mesterséges intelligencia-számításokra bevetett NPU, illetve a Mali GPU is teljesen megújult.

Ehhez 8 GB RAM és 256 GB tárhely kapcsolódik (ami ugyan bővíthető, de sajnos nem kapjuk vissza a mSD-támogatást, maradt a NanoMemory), és természetesen az 5G-támogatás sem hiányzik. A középre, felülre helyezett, körkörös kamerasziget nagyjából 1 mm-re emelkedik ki a hátlap síkjából és összesen 4 érzékelőt tartalmaz.

Széles (50 MP), szuperszéles (20 MP), periszkóp telefotó (12 MP) és ToF szenzor. Elöl 13 MPixeles selfiekamera van, ami széleslátószögű és kapott egy ToF szenzort is segítségül, hogy pontosabb és gyorsabb legyen az arcfelismerés és szebb a selfiekép.

Minden egyben a sikerhez, majdnem…

Óriási élmény kézbe venni a Mate40 Pro-t: elegáns, dizájnos (bőrborítású változat is készül belőle!), kellemesek a méretei, a súlyelosztása is jó. A hátlapi kamerasziget is mutatós, de azért mi egy tokot rögtön tennénk a készülékre, hogy megóvjuk az esetleges sérülésektől.

Az előlapot szinte teljes egészében lefedő kijelző szép színeket produkál és nagy fényerejű, de a kameralyuk kicsit nagy és a waterfall dizájn még mindig rendkívül furcsa, vagyis az, hogy a kijelző kétoldalra a készülék oldalának kb. feléig lehajlik. Például a képernyőbillentyűzet szélén lévő nyomógombok már részben itt jelennek meg, ami nem kimondottan praktikus. Ellenben a fizikai hangerőszabályzó még mindig fontos, jó döntés volt ezt visszahozni.

A Mate40 Pro még a bejelentés előtt járt nálunk, ezért sebességméréseket nem végezhettünk, de a mindennapos használat és a játék során egyetlen egyszer sem tapasztaltunk egy pillanatnyi megakadást, döccenést sem, vagyis hihető, hogy csúcskategóriás teljesítményt kapsz.

A kamerával készült képek szintén a topligába repítik a Mate40 Pro-t: a képek élesek, a színek természetesek, nem hiányzik a HDR (képben és videóban sem), a periszkópos, 5×-ös nagyítás pedig látványos. A selfie képek úgyszintén szuper minőségűek, itt az extraként megjelent automatikus ultraszéles-mód hasznos kis trükk.

A videózásnál tárgykövető, extrém képstabilizátoros, audio zoomos és dual-view video módok is elérhetők, amiket már vetélytársaknál is láthattunk, de jó tudni, hogy itt sem kell lemondanod róluk. A Huawei emellett automatikus bemutató- és videókészítő funkciókat is kínál, hogy egyetlen pöccintéssel menő prezentációkat készíthess. A videónál 4K@60 fps-t választhatsz, aminél már van, aki többre is képes (pl. Samsung, Asus), de észszerűen ez az opció elegendő.

És akkor a feketeleves: van Android 10, de nincsen hír az Android 11-ről, a HarmonyOS 2021-re készülhet el és

a Google ökoszisztémája teljes egészében hiányzik.

Ezt a HMS, a Huawei saját rendszere hivatott kiváltani, megtámogatva az AppGallery-vel, ami a Huawei hivatalos alkalmazás áruháza. Az alapvető funkciókat az előre feltelepített appokkal elérheted, és a magyarítással sincsen gond.

Ha azonban minden Google appot megpróbálsz hivatalosan elérhető alternatív appal kiváltani, komoly nehézségekbe fogsz ütközni. Sajnos a még nagyon fiatal AppGallery is küzd azzal a problémával, hogy egy-egy funkcióra (például Youtube kliens) vagy 50 app érhető el, ám ezek túlnyomó többsége használhatatlan vacak, ami csak arra megy rá, hogy reklámokkal bombázzon és rávegyen a vásárlásra.

A speciálisan magyar igényekhez szabott applikációk közül egyre többet lehet megtalálni az AppGallery-ben, ami mindenképpen jó irány, de a lista még korántsem teljes.

Ez egy olcsó Huawei P40 Lite esetében még akár megmagyarázható kompromisszum is lehet, illetve aki ilyen telefont választ, lehet, hogy nem is tervez túl sok appot futtatni. Aki viszont egy méregdrága Mate 40 Pro-t vesz, abszolút jogosan várja el azt, hogy ne kelljen kompromisszumos megoldásokba belefutnia. Ez pedig sajnos elkerülhetetlen, lesz jó néhány olyan alkalmazás, aminek alternatívája sem lesz elérhető az AppGallery-ben, a böngészős megoldás pedig nem minden esetben fog működni.

Verdikt

A helyzetet súlyosbítja, hogy bizony a Mate40 Pro jó eséllyel az egyik utolsó Huawei csúcskészülék, ami még Androiddal érkezik, 2021-től már a HarmonyOS-é lesz a főszerep, így pedig kérdéses, hogy mennyi ideig lesz rendszer- és biztonsági frissítés az Android 10-es Mate40 Pro-hoz. A két nagy vetélytárs, a Samsung és az Apple 3 évnyi teljes, szoftveres támogatottságot garantál, ehhez hasonló várható el az azonos áron érkező Mate40 Pro esetében is.

Megkerestük a hazai Huawei irodát, akik megerősítették, hogy várhatóan november végére megérkezik a hazai boltok polcaira is a készülék, tehát a komponenshiány és gyártási gondok egyelőre nem veszélyeztetik a nemzetközi piacot sem.

Ugyanakkor számunkra óriási kérdés, hogy mivel vehetünk rá valakit, hogy válasszon szoftveresen ködös jövőjű, jelenleg kompromisszumosan használható, amúgy szép, gyors, jó kamerás képességekkel felvértezett csúcskészüléket 1249 Euróért (kb. 450-480 ezer forint), amikor ennyiért, vagy ennél már kevesebbért is kaphat rendezett szoftveres támogatottságú, szintén csúcskategóriás és kiváló fotós részleggel felszerelt topmobilt.

Huawei Mate40 Pro

Ár: kb. 470 000 Ft
Óriási élmény kézbe venni a Mate 40 Pro-t, de az önfeledt használatot beárnyékolják a szoftveres hiányosságok.
  • Kirin 9000 SoC
  • 6,76", QHD+, 90 Hz OLED
  • 8 GB RAM, 256 GB flash+NanoMemory
  • 50/20/12 MP kamerák
  • ToF szenzor elöl és hátul
  • 13 MP selfie
  • IP68
  • 5G, Wi-Fi 6, NFC
  • 4400 mAh akkumulátor
  • 66 W kábeles gyorstöltés (Type-C)
  • 50 W zsinórnélküli töltés
  • zsinórnélküli visszatöltés
  • képernyő alatti ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés
PRO
  • szép külső
  • jó kamerarendszer
  • nagyon gyors
  • zsinórnélküli gyorstöltés
  • IP68
Kontra
  • waterfall lekerekített kijelző
  • NanoMemory
  • csak Android 10
  • hiányos HMS és Appgallery
  • drága
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7211
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Huawei Mate40 Pro
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 82
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2020-10-21 14:49:43
    [gameinfo_webpage] => https://www.huawei.com
    [gameinfo_tags] => Huawei, Mate, Mate40 Pro, HMS, AppGallery, Kirin, 5 nm, mobiltelefon, mobil, okostelefon, Android
    [gameinfo_url] => huawei-mate40-pro
    [gameinfo_pro] => szép külső
jó kamerarendszer
nagyon gyors
zsinórnélküli gyorstöltés
IP68
    [gameinfo_kontra] => waterfall lekerekített kijelző
NanoMemory
csak Android 10
hiányos HMS és Appgallery
drága
    [gameinfo_data] => Kirin 9000 SoC
6,76", QHD+, 90 Hz OLED
8 GB RAM, 256 GB flash+NanoMemory
50/20/12 MP kamerák
ToF szenzor elöl és hátul
13 MP selfie
IP68
5G, Wi-Fi 6, NFC
4400 mAh akkumulátor
66 W kábeles gyorstöltés (Type-C)
50 W zsinórnélküli töltés
zsinórnélküli visszatöltés
képernyő alatti ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 5
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => kb. 470 000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Óriási élmény kézbe venni a Mate 40 Pro-t, de az önfeledt használatot beárnyékolják a szoftveres hiányosságok.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 82
            [manufacturer_name] => Huawei
            [manufacturer_url] => huawei
            [manufacturer_link] => http://www.huawei.com/
            [link] => /gyarto/huawei
        )

    [link] => /termekinfo/huawei-mate40-pro-7211.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => szép külső
            [1] => jó kamerarendszer
            [2] => nagyon gyors
            [3] => zsinórnélküli gyorstöltés
            [4] => IP68
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => waterfall lekerekített kijelző
            [1] => NanoMemory
            [2] => csak Android 10
            [3] => hiányos HMS és Appgallery
            [4] => drága
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.0
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    6

  • Anyagminőség:

    10

  • Extra funkciók:

    9

  • Kijelző:

    7

  • Szoftver:

    5

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.