Hirdetés

Február 24-én érkezhet a Huawei következő összehajtható okostelefonja

|

MWC nem lesz, de február 24-én egy virtuális konferencia keretében debütálhat az új készülék.

Hirdetés

Az MWC-t a GSMA végül lefújta a koronavírus jelentette fenyegetettség, illetve a sorra visszalépő cégek miatt. A Huawei ezért február 24-én egy virtuális sajtókonferenciát tart, amelyen bemutat több újdonságot is. Alapvetően egy előre felvett bemutatót streamelnek majd, és hoznak új PC-t, laptopot, viselhető eszközt, tévét és audioeszközt. A Gizmochina pedig úgy tudja, hogy ekkor debütál a következő összehajtható okostelefonja is a gyártónak. 

Egyelőre semmi sem biztos ezzel kapcsolatban, sem a neve, sem a kialakítása, sem az, hogy tényleg február 24-én mutatják be. Egyes tippek szerint igazából az októberben bemutatott Mate Xs-ről lehet szó, amely Kirin 990 5G lapkával, frissített zsanérokkal és strapabíróbb kijelzővel támadna. 

Hirdetés

A dizájn ennél a modellnél szinte ugyanaz, mint a Mate X-nél, és a Leica segítségével tervezett kamerarendszer sem változik. A Mate X egyébként továbbra is csak Kínában érhető el, és az amerikai tiltások fényében nem valószínű, hogy a Huawei bármelyik új terméke élvezne Google-támogatást. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.