Hirdetés

Huawei P30 Pro teszt: itt a kínai leglegleg



|

Eddigi legjobb telefonját készítette el a kínai gyártó, amelynek ugyan vannak gyenge pontjai, ám annak kamerateljesítménye minden negatívumot felülír.

Hirdetés

Rohamléptekkel, mi több egyenesen lólépésben halad a mobilpiac csúcsa felé a Huawei, amely az elmúlt években már egyre inkább diktálja a trendet, mint követi. Nem lennénk meglepve, ha a Samsung székházban egymást érnék a válságtanácskozások, a legfrissebb Huawei P széria ugyanis egészen kiváló lett, méltó utódja a tavaly bemutatott P20-nak, ás már most esélyes az év legjobb készüléke címre, miközben tudjuk, hogy egyáltalán nem hibátlan.

Hirdetés

Minden Super

A kínaiak ráéreztek arra, hogy hol van az a terület, ahol a legtöbb tér van a fejlődésre, és ez nem más, mint a mobilfotózás. A Leica partnerség legújabb kézzelfogható eredménye a P30 és a P30 Próban megtalálható négytagú kamerarendszere lett, amelyek fizikailag is kiemelkednek a hátlapból. A mérnököknek legalább négy okos húzása volt. Egyrészt az elsődleges és a másodlagos kamerarendszernél nem a szokásos RGGB színszűrést használták, hanem RYYB szenzorokat építettek be, azaz a zöldeket sárgákkal helyettesítették, mivel a számításaik alapján azok jóval több fény befogadására képesek. E megoldás kapta a SuperSpectrum elnevezést. Beépítették az úgynevezett SuperZoomot, egy 8 megapixeles periszkópos CMOS szenzort a gépház alá, amelyre egy tükör 45 fokban vetíti rá a beeső fényt.

E megoldásnak köszönhetően nem kellett a gépházba egy ormótlanul nagy kidudorodó lencserendszert elhelyezniük, az megbújik a gépházon belül, és 5x optikai, 10x hibrid, 50x digitális zoomot kínál. Tesztünk alapján 5x-10x zoom esetén remekül működik a technológia, és az isérezhető, hogy a mögöttes algoritmus folyamatosan próbálja ellensúlyozni a kézből tartásból eredő pontatlanságokat. Lentebb látható, hogy észszerű keretek között, azaz 10x nagyításig mire képes a Huawei P30 Pro kamerarendszere, nappali fényiszonyok között.

Eddig hasonlóra egyetlen egy mobilkészülék sem volt képes. Egyedül az Oppo mutatott be az idei MWC-n egy 5x optikai zoomolásra képes prototípust, ám modelljük azóta még nem jutott el a gyártásig. Szintén remek húzás volt a Sony Time-of-Flight (ToF) szenzorjának beépítése, amelyet javarészt kiterjesztett valóság megoldásoknál használnak a gyártók (például az előbb már említett Oppo), ám az Huawei az elsők között van, akik e technológiát a fényméréssel kiegészítve az automatikus fókuszálásra is használja.

A negyedik jó húzás pedig mindenképpen ezen rendszer összekötése volt, ráadásul a szenzorokat mind egy gyártó adta, a Sony, így a Huawei P30 Pro sikere valamelyest a japán cég érdeme is. Lentebb érdemes megnézni, hogy milyen fotót készített a telefon nappali fényviszonyok között,

ellenfényben egy sötétebb teremben (pont egy projektorral szemben),

a 32 megapixeles előlapi kamerával,

illetve éjszaka egy teljesen sötét szobában (kihasználva a kevés beszűrődő fényt).

Az előlapi szenzor talán a legkevésbé meggyőző a teljesítményét tekintve, bár javára írható, hogy az csak egymagában dolgozik, mint ahogyan azt a régi - értsd: pár évvel ezelőtti -szenzorok tették.

Alárendelt SoC

Milyenek a Huawei P30 Próval készített fotók? Egészen kiválóak, sok esetben magunkat is győzködnünk kellett, hogy valóban mobillal készített fotókat látunk. Az már nem kérdés, hogy magáncélra egy ilyen készülékkel lehet helyettesíteni a kompakt gépeket, amennyiben valakinek nem a lehető legjobb képminőség az elsődleges szempontja. A készülék helyt áll kevés fény mellett, nagyítás során és még remek makró-, portréfotók is készíthetők a segítségével, akár még víz alatt is. Sajnos a P30 Pro által készített mozgóképek kevésbé dícsérhetők, e téren a konkurenseknek vannak jobb ajánlataik. Summa summarum Instagram influencereknek ajánlanánk, youtubereknek kevésbé.

A jó képteljesítmény az EETimes elemzése alapján részben a három rétegű nyomtatott áramkörrendszernek (PCB) köszönhető. Korábban csak a Samsung és az Apple (az iPhone X esetén) alkalmazta e megoldást, ráadásul a Huaweinek beszállító Unimicron megoldása mindhárom réteget aktívan használja, amely így sok helyet takarít meg, és jelentős mértékben ezt tette lehetővé, hogy a méretes kamerarendszernek helyet tudtak szorítani.

A gépben egy HiSilicon Kirin 980 SoC dolgozik, amely ugyan zökkenőmentesen futtatja a legújabb EMUI 9.1 felületet, ám a Benchmark tesztjeinken megmutatkozott, hogy a tavaly ősszel bemutatott lapka egyszerűen nem tudja tartani a lépést az idei megoldásokkal, így akinek csak és kizárólag a teljesítmény a fontos, annak a 100 ezer forinttal olcsóbb Samsung Galaxy S10e ajánlható. Mi a méréseinket a 8 GB RAM-mal felszerelt modellen végeztük, míg hazánkban a boltokban a 6 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel ellátott készülékek is megtalálhatók, némileg olcsóbban.

Apropó tárhely! A 256, vagy éppen a 128 GB véleményünk szerint elegendő lehet, ám ha ez kevésnek bizonyulna, akkor a Huawei Nano Memory tárolóit kell keresned, sajnos a microSD meghajtókat a P30 Pro nem tudja kezelni. Ez mindenképpen rossz hír, mint ahogy LED értesítőt, és jack csatlakozót sem kapunk. A negatívumok terén mindenképpen említést érdemes az EMUI 9.1 felület, amely ugyan sokat finomodott az elmúlt évek alatt, és már nem ragaszkodik például ahhoz, hogy minden a főképernyőre kerüljön, ám még mindig túl sok felesleges alkalmazást próbál meg lenyomni a torkunkon, túl sok a logikátlan elem, a nélkülözhető bonyolítás. Persze ez szubjektív, de a szerkesztőségi álláspontunk szerint a szoftver nem hozza azt a prémium szintet, amit a hardver kínál, legalábbis egyelőre.

Kijelző, összeszerelés

Külcsín tekintetében a P30 Pro a Mate 20 Pro által már kitaposott ösvényen halad tovább, bár valamelyest nagyobb annál. Az elől és hátul üveg felépítésnek köszönhetően kellően nehéz is (192 gramm), a lekerekített oldalainak köszönhetően azonban a kézbe simul, ám igényli egy külön tok beszerzését, máskülönben a hátlapi kamerasziget miatt gyakran billeg. A termék IP68 minősítéssel rendelkezik, azaz elméletben a víz alá is bemerészkedhetünk vele, ám a Sony óta tudjuk, hogy utóbbi kijelentés csak laboratóriumi körülmények között állja meg a helyét, így maradjunk annyiban, hogy el lehet ázni úgy igazán tisztességesen a mobillal.

Az előlapon beszédhangszórókat nem találunk, mivel azokat a kijelző alá helyezték a mérnökök, a kijelző hegemóniáját egyedül az előlapi szenzorsziget töri meg, kevésbé feltűnően, mint ahogy azt az Infinity-O kijelzőknél látható, Az előlapi kamera jelenlétének köszönhetően egyébként akár arccal is feloldható a mobil, illetve a kijelző alá - a Galaxy S10 mobilokhoz hasonlóan - egy ujjlenyomat-olvasó is került, hogy a termék oldalán csak a bekapcsológombbal, a hangszóróval, a SIM nyílással, az USB 3.1-es kapuval, illetve a multimédiás hangszóróval kelljen találkoznunk.

A kijelző szerencsére nem akar túl sok pixelt mozgatni, ami kellemes hatással van az üzemidőre. Színei kellemesek, az OLED technológiának köszönhetően az Always-on és a HDR funkció is adott, ám nem ez a legszebb képű versenyző a mezőnyben, pusztán hozza az elvárható szintet. Végezetül még az üzemidőről érdemes mindenképpen beszélnünk, amely a visszafogott SoC-nak, a kisebb csíkszélességnek és a nagy 4200 mAk akkumulátornak köszönhetően kellően hosszú. Tesztünk során akár másfél, két napos használat is előfordult, ami rendkívül jónak mondható. Ráadásul a termék támogatja a gyorstöltést, így akár 30-60 perc alatt 100 százalékig tölthető.

Valójában még rengeteget lehetne írni a Huawei P30 Próról, hiszen egy kellően funkciógazdag és mindent bele készüléket tett le a Huawei az asztalra. Habár látjuk a készülék hibát, és nem is állítjuk, hogy jelenleg ez lenne a legjobb ár-érték arányú termék a piacon, az biztos, hogy jelenleg az egyik legjobb, ha nem a legjobb fotós mobilnak számít, és a benne használt megoldások, új technológiák miatt örülnünk kell annak, hogy elkészült, mert ezek azok a termékek, amelyek innovációra sarkalják a vetélytársakat szerte a Földön (mármint az Egyesült Államokon kívüli területeken).

Huawei P30 Pro

Ár: 299 900 Ft (8 GB/256 GB) Ft
  • 6,4" OLED HDR10 kijelző (1080 x 2340)
  • HiSilicon Kirin 980/Mali-G76 MP10 (7 nm), 8 GB RAM
  • 256 GB tárhely (Nano Memory bővítés)
  • 40+20+8/32 MP
  • Geekbench 3 (Single/MultiCore): 3261/9739
  • PCMark8: 7744 pont work 2.0
PRO
  • kiváló kamerarendszer,
  • hosszú üzemidő,
  • nagy tárhely
Kontra
  • kiforratlan EMUI,
  • csak Nano Memory bővíthetőség,
  • tavalyi SoC
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 6550
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Huawei P30 Pro
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 82
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2019-04-16 10:53:28
    [gameinfo_webpage] => https://consumer.huawei.com/hu/phones/p30-pro/
    [gameinfo_tags] => huawei,okostelefon,android,leica,mobil
    [gameinfo_url] => huawei-p30-pro
    [gameinfo_pro] => kiváló kamerarendszer, 
hosszú üzemidő,
nagy tárhely
    [gameinfo_kontra] => kiforratlan EMUI,
csak Nano Memory bővíthetőség,
tavalyi SoC
    [gameinfo_data] => 6,4" OLED HDR10 kijelző (1080 x 2340) 
HiSilicon Kirin 980/Mali-G76 MP10 (7 nm), 8 GB RAM
256 GB tárhely (Nano Memory bővítés)
40+20+8/32 MP
Geekbench 3 (Single/MultiCore): 3261/9739
PCMark8: 7744 pont work 2.0
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 3
        )

    [gameinfo_price] => 299 900 Ft (8 GB/256 GB)
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 82
            [manufacturer_name] => Huawei
            [manufacturer_url] => huawei
            [manufacturer_link] => http://www.huawei.com/
            [link] => /gyarto/huawei
        )

    [link] => /termekinfo/huawei-p30-pro-6550.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => kiváló kamerarendszer, 
            [1] => hosszú üzemidő,
            [2] => nagy tárhely
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => kiforratlan EMUI,
            [1] => csak Nano Memory bővíthetőség,
            [2] => tavalyi SoC
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.1
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    9

  • Kijelző:

    8

  • Szoftver:

    7

  • Akkumulátor:

    9

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.