Hirdetés

Idén az AR-szemüveg lesz a nagy őrület



|

A Bloomberg szerint az Apple, a Facebook és a Google is találkozott a beszállítókkal az idei CES alatt.

Hirdetés

Bár a Google Glass nem lett siker a fogyasztók körében, az elemzők és a tech cégek vezetői úgy gondolják, hogy a következő slágert az AR-szemüvegek jelentik. Egyesek szerint ezek még az okostelefonok népszerűségén is túlnőnek. 

Hirdetés

A Bloomberg jelentése szerint a szektoron belül annyira hisznek ebben, hogy a legnagyobb óriások már találkoztak is a beszállítóikkal a CES alatt. 

Állítólag az Apple, a Facebook és a Google is beszélt azoknak a cégeknek a képviselőivel, akik AR-szemüvegekhez gyártanak alkatrészeket. Az LG és a Samsung már rendelt is termékeket ahhoz, hogy megépítse a saját prototípusait. Állítólag az olyan "kisebb" cégek is érdekeltek, mint a Snap vagy a Xiaomi. 

Az Apple a jövő év végére dobhatja piacra a végleges AR-szemüvegét, bár egyesek szerint ez optimista becslés. A Google AR- és VR-részlegének vezetője szerint további technológiai áttörések kellenek ahhoz, hogy csökkentsék a kijelző és az optika méretét. Októberben maga Tim Cook is arról beszélt, hogy a technológia még gyerekcipőben jár az AR-szemüvegekhez. 

C.C. Leung, a Quanta elnöke (ez a cég szereli össze például az Apple Watch okosórát) szerint viszont az Apple AR-szemüvege már 2019-ben megjelenik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.