Hirdetés

Idén eddig 34 milliárd dollárt szórtunk el appokra



|

Éves szinten majdnem 30 százalékkal több pénzt költöttünk el az appokra - leginkább továbbra is az App Store-ban.

Hirdetés

2018 első felében a különböző appok globálisan 34,4 milliárd dolláros árbevételt hoztak. Ez azt jelenti, hogy tavalyhoz képest 27,8 százalékkal többet költöttünk alkalmazásokra. Nem túl meglepő módon a legtöbben továbbra is inkább az Apple App Store-jában költenek pénzt. 

Hirdetés

Az év első 6 hónapja alatt befolyt 34,4 milliárd dollár több mint 65 százaléka az App Store-on keresztül jött. Az eladások 22,6 milliárdot tettek ki, míg tavaly ez a szám 17,8 milliárd dollár volt. Az Apple 26,8 százalékos növekedésével szemben a Google boltja még jobban teljesített. 

Bár a Google Play Áruház 11,8 milliárd dolláros bevétele még mindig eltörpül az App Store bevétele mellett, a Google-nél a növekedés mértéke majdnem 30 százalék volt egyetlen év alatt. 

A legtöbb bevételt egyértelműen a játékok hozták, konkrétan 26,6 milliárd dollárt. A legnépszerűbb a Tencent Honor of Kings játéka volt. A játékokat leszámítva a Netflix termelte a legnagyobb árbevételt, majd a Tinder és a Tencent Video. 

Ami a telepítések számát illeti, a Facebook volt a nyerő: a top 4 helyen a WhatsApp, a Messenger, a Facebook és az Instagram szerepelt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.