Hirdetés

Call of Duty élőben: így használja az amerikai hadsereg a HoloLenst



|

Egy újságíró kipróbálhatta azt a katonai verziójú AR-headsetet, amely ellen a Microsoft dolgozói tiltakoztak.

Hirdetés

Novemberben derült ki, hogy a Microsoft 479 millió dolláros szerződést köthetett, amelynek keretében az amerikai hadseregnek szállítja a HoloLens AR-headset katonai verzióját. A Microsoft saját dolgozói tüntettek ez ellen, az ellenállás olyan mértékű volt, hogy végül Satya Nadella is megszólalt. 

Hirdetés

Most először pedig a nyilvánosság is megpillanthatta, hogy mit alkotott a Microsoft és az amerikai hadsereg. A CNBC újságírója kipróbálhatta az IVAS headsetet, vagyis az integrált vizuális kiterjesztett rendszert. Ez a HoloLens 2 katonai változata, amely fizikailag és külsőre nem különbözik a piaci verziótól, leszámítva a FLIR hőkamerát. 

A CNBC beszámolója szerint a headset olyan környezetet tesz a katonák szemei elé, amellyel a Call of Dutyban érzik magukat. Vagyis az utóbbi évek FPS videojátékaihoz hasonlít egy ilyen headsetet viselni. Van iránytű, virtuális térkép a szövetséges katonák helyzetének megjelenítésével, illetve a fegyver célzási irányát is mutatja az eszköz. A FLIR kamera pedig hőkameraként és éjjeli szemüvegként viselhető eszközzé varázsolja a headsetet. 

A headsetet a kiképzések és a bevetések során is használhatják, és mivel komoly háborús felszerelésnek tűnik az első tesztek alapján, ezért a Microsoft dolgozóinak aggodalma tovább nőtt (egyesek szerint a Microsoftnak nem kellene ilyen területeken ténykednie). 

Az amerikai hadsereg pár ezer ilyen headsetet kért, de idővel több mint 100 000-et rendelhet. 2022-re kaphatják meg a katonák, 2028-ban pedig szélesebb körben is bevethetik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.