Hirdetés

Így javítsd a kurzor láthatóságát a Windows 10-ben



|

Jojózik a szemed, mert néha nehezen látható a kurzor a képernyőn? Szerencsére a Gépházban segíthetsz a dolgon.

Hirdetés

Van, ami nem változott túl sokat a Windows 95 óta: a Windows 10 kurzora sokak szerint még mindig nem valami lenyűgöző. Nem figyel minden tartalomra, sötét háttérképnél és témánál pedig elég könnyű elveszíteni. Emellett például egy egyszerű szövegszerkesztőben sem mindig könnyű megtalálni, hogy éppen hol van. Amennyiben szeretnéd javítani a kurzor láthatóságát segédprogramok használata nélkül, akkor erre szerencsére a Windows 10 gyári beállításai is lehetőséget biztosítanak. 

Hirdetés

Első lépésben vedd célba a Gépházat, majd nyisd meg a [Könnyű kezelés] menüt. A bal oldali panelen ezután keresd meg a [Látás] részt, majd [A kurzor és a mutató mérete] sort. Itt tudod testre szabni, hogy az egérkurzor miként viselkedjen, illetve mekkora legyen a mérete. Egy csúszka segítségével ugyanitt állíthatod be a vastagságát is. 

Egy kicsivel lentebb az alapértelmezett színt is módosíthatod. Lehet fehér, fekete vagy pedig változhat attól függően, hogy milyen elem van mögötte. A látássérülteknek ez utóbbi a legjobb megoldás. Egy világos felületen ilyenkor az egérkurzor feketére változik, sötéten pedig fehérré. A méret is változtatható, bár csak három szinten. 

A kurzor láthatósága ezekkel a beállításokkal nagy mértékben javítható, és szerencsére további opciók is akadnak. Az Eszközök > Egér menü további beállításainál egyedi kurzort is választhatsz. Ha online keresnél újakat, legyél különösen óvatos. Egykor csak a móka kedvéért módosították ezeket az emberek, most viszont nagyon sok letöltésbe vírust csomagolnak, ezért csak biztonságos forrásból szerezz be új kurzorokat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.