Hirdetés

Így működik a Galaxy S9 változtatható rekeszértékű kamerája



|

Zack Nelson az eddiginél is apróbb darabokra szedte a csúcskészüléket, és megvizsgálta annak lenyűgöző kameráját.

Hirdetés

Nemrég azt kérdeztük tőletek, hogy nektek mennyire tetszik az átlátszó hátlappal rendelkező Samsung Galaxy S9? Zack Nelson a népszerű JerryRigEverything csatornáján ugyanis a szokásos stresszteszt elvégzése után szétbontotta a Samsung idei zászlóshajóját, és csinált belőle egy átlátszó hátlapos verziót. 

Hirdetés

Természetesen nem maradhatott el az a videó sem, amiben Zack Nelson apró darabokra bontja szét a készüléket, majd miután mindent megvizsgált, ismét összerakja azt. 

A videó rengeteg érdekességet elárul. Kiemeli például, hogy míg a Samsung Galaxy S9 és Galaxy S9+ akkumulátorai két év eltelte után is megőrzik a kapacitásuk 95 százalékát, addig az Apple évente 20 százalékos kapacitáscsökkenést ígér hivatalosan. 

Ennél is érdekesebb azonban, hogy miként működik az új zászlóshajók változtatható rekeszértékű kamerája, amely f/1.5 és f/2.4 beállítással is tud dolgozni. Ennek hála kevés fény mellett és a szuperlassított videóknál is remek eredményt kapunk. 

Zack Nelson a kamera alapos vizsgálatakor egy apró kapcsolót talált a lencse mellett, ami a lencsét kívülről takaró gyűrűt mozgatja. A belső kapcsolót persze elektronikusan és automatikusan irányítja a rendszer. A vezérlőmechanizmus igen lenyűgöző, figyelembe véve, hogy mennyire nincs hely egy modern okostelefon belsejében. 

A boncolás felfedezései alapján Zack Nelson egyébként arra tippel, hogy a kapcsoló irányítását és az optikai képstabilizálását mágnesekkel oldották meg. 

Az f/1.5-ös rekeszértékre egyik oldalról a szuperlassított videofelvételek miatt volt szükség. Az extrém magas sebesség miatt a szenzorhoz kevesebb fény jut el, vagyis sötétebb környezetben ilyen videót felvenni nagyon nehézkes - főleg egy okostelefonnal. Az f/1.5-ös beállítás ezen segít, illetve a fotóknál is hasznos extra - hiszen így nem csupán az ISO-érték és a zársebesség állítgatásával érhetünk el megfelelő eredményt. 

Az ilyen tág rekesznek azonban nem csak előnyei, hátrányai is vannak. A fotók például sokkal mosottabb hatást keltenek - éppen ezért a Samsung csak 100 lux alatt aktiválja a beállítást. 

Zack Nelson a kamera kapcsán természetesen megint odaszúrt az Apple-nek (ami nem épp a kedvenc márkája). Az elmondása szerint az Apple általában 2 éves lemaradással követi a piacot, vagyis a változtatható rekeszértékű kamera valamikor 2020-ban érkezik meg az iPhone-okba. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.