Hirdetés

Így működik most a láthatatlanná tévő fal, amiből te is szerezhetsz egyet



|

A Kickstarteren már támogatható az Invisibility Shield 2.0.

Hirdetés

Az emberi innováció egyik legfőbb motorja a képzelet. Számos olyan megvalósult találmány áll ma már az emberiség rendelkezésére, amit akár évszázadokkal korábban álmodtak meg irodalmi vénával megáldott vizionáriusok. A helikoptertől a búvárruhán át az önvezető autóig rengeteg, ma már teljesen természetesnek vett használati tárgy létezett ötletként éveken át, mígnem valakinek sikerült megvalósítania.

A láthatatlanná tévő köpeny sem a Harry Potter könyvekben jelent meg először, annak ötlete már több száz éve megszületett a kollektív tudat részeként, mint népmesei toposz. Az emberi természet része, hogy az ilyen lehetetlennek tűnő projekteken addig dolgozzon, míg meg nem valósítja azokat.

Egy brit cég néhány éve már előállt a láthatatlanná tévő pajzs első változatával, ám most továbbfejlesztve a technológiát, létrehozták a "mágikus" eszköz második generációját. Az Invisibility Shield 2.0 néven megalkotott termék állítólag még az első változatnál is meggyőzőbben működik.

Hirdetés

Az eszközbe kisméretű lencséket építenek be, amik a fényt elterelve valóban képesek a láthatatlanság illúzióját kelteni. A pajzs mögé rejtett dolgok kvázi láthatatlanná válnak, miközben a pajzs felületén csak a háttér látszik. A kép ugyan homályos, azonban ettől függetlenül a bravúr alkalmas a szemünk megtévesztésére.

Az eszköz megalkotója, Tristan Thompson azt nyilatkozta, hogy az első változathoz képest változtattak a lencsék formáján és sűrűségén, ami sokat javított az eredményen, valamint az illúzió már nemcsak sík felületen működik, hanem domborún is. Az első változathoz hasonlóan az új Invisibility Shieldet is a Kickstarter oldalán lehet támogatni.

Első körben a startup 10 ezer fontot (4,5 millió forint) szeretett volna összegyűjteni a gyártás megkezdéséhez, ám ennek a sorozatgyártás szempontjából elhanyagolható összegnek pillanatok alatt összejött a többszöröse a leadott megrendelésekből. Az eredeti méretének harmincadára összehajtható pajzs három féle méretben fog megjelenni: 20, 91 és 182 centiméteres kivitelben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.