Hirdetés

Így működik most Elon Musk műholdas internete



|

A nyáron elrajtolt Starlink műholdak mostanra viszonylag stabil sávszélességet produkálnak, legalábbis néhány tesztelő állítása szerint.

Hirdetés

Elon Musk űrkutatással foglalkozó cége, a SpaceX nyáron indította el a Starlink szatellit-hálózat kiépítését, és a tesztelés is zajlik már egy ideje. Nemrég a cég bejelentette, hogy szélesebb felhasználói rétegre szeretnék kiterjeszteni a béta fázist, melyet 99 dolláros havidíjért kínálnak. Most megérkeztek az első beszámolók és tesztek a cég által kínált műholdas internetről.

A Starlink Reddit-oldalán számolt be a tapasztalatairól a Wandering-coder nevű felhasználó, aki benne van a béta-tesztelők körében, és változatos körülmények között volt lehetősége kipróbálni a Starlink nyújtotta internetet.

Elmondása szerint otthon, tiszta időben, teljesen nyílt térre téve a vevőegységet, sikerült 135 Mbps-os letöltési és 25 Mbps-os feltöltési sebességet elérnie a Starlinkkel. Amikor nem ideális körülmények között tesztelt, ez 45 Mbps-re és 15 Mbps-re esett le, ami a műholdas szolgáltatások tekintetében még mindig egész jónak számít.

Hirdetés

Wandering-coder azonban nem állt meg itt, ugyanis fogta a Starlink szolgáltatáshoz járó, parabolaantennára hasonlító vevőegységet és a hozzá tartozó routert, majd kivitte azokat az Indiana államban található egyik nemzeti park közepére. A teszt helyszínén egyetlen mobilszolgáltatótól sem fogott jelet, azonban a Starlink itt is képes volt stabil kapcsolatot létesíteni. Az erdőben 120 Mbps-ot mért letöltés, 12 Mbps-ot feltöltés esetében, emellett 37ms-os késleltetést tapasztalt.

A tesztelésről és az egész Starlink csomagról jó pár képet is készített, melyeket az alábbi galériában találtok meg:

"Egy csomó minden akadályozza a kapcsolódást jelenleg, mégis le vagyok nyűgözve, milyen jól működik. A streaming, az alacsony késleltetésű videokonferenciák és a játék is teljesen elérhető a szolgáltatással. Még a béta zajlik, de már most úgy tűnik, hogy alulbecsülték a Starlink képességet, tehát nagyon várom, mit tud majd, amikor tovább növekszik."

Egy másik tesztelő, aki Montana állam vidéki területén lakik elmondta, hogy nála is stabil szolgáltatás volt jellemző, mely korábban szinte elérhetetlen volt számára. Szerinte ez megváltoztatja majd azon emberek életét, akik olyan körülmények között élnek, mint ő.

Márpedig Elon Muskéknak pontosan ez a célja, hiszen városi környezetben már most sokkal gyorsabb sebesség is elérhető. A Starlink azonban pontosan azokat célozza, akik számára a vezetékes internet bevezetése nagyon drága lenne, vagy egész egyszerűen lehetetlen. 

Ugyan a szolgáltatás egyelőre nagyon limitáltan elérhető, azonban a SpaceX folyamatosan bővíti a műholdas hálózatot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.