Hirdetés

Így néz ki a Samsung Galaxy S10+ belülről



|

A készülék darabokra szedése fényt derített rá, hogy egyesek számára miért nehézkes az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó használata.

Hirdetés

A Samsung Galaxy S10 és Galaxy S10+ egyik legérdekesebb újdonsága a kijelzőbe épített ultrahangos ujjlenyomat-olvasó. Ez már második-generációs fejlesztés, illetve a világon elsőként jelent meg bolti forgalomban elérhető okostelefonban. 

Hirdetés

Az eddigi előzetes tesztek szerint nagyon jó teljesítményre képes, de azért nem olyan jó, mint az általában hátlapra helyezett, legutóbbi fizikai szenzorok. 

Aki kíváncsi, hogy milyen belülről egy Galaxy S10 (konkrétan a Galaxy S10+), annak csak rá kell kattintania erre a boncolós videóra, amelyben darabokra szedik a csúcsmobilt. Ebből kiderült, hogy a Qualcomm második-generációs ultrahangos ujjlenyomat-olvasója igen apró szenzort használ, konkrétan akkorát, mint egy köröm. 

Ez pedig megmagyarázza, hogy egyesek számára miért használható nehézkesen a szenzor. Vannak, akik pontatlan érzékelésre panaszkodnak, főleg egykezes használatnál, döntött szögben. Ilyenkor a készülék lentebbi fogása rögtön megoldja a helyzetet - vagyis az érzékelésre szolgáló felület nem túl nagy. 

Vannak már olyan megoldások, amelyeknél a képernyő teljes alsó fele képes felismerni az ujjlenyomatokat, de ezek még fejlesztési szakaszban vannak, és leghamarabb jövőre debütálhatnak a csúcsmobilokban. Addig is azonban nem lehet nagyobb panasz ezekre - az egyébként igen régóta várt - megoldásokra sem. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.