Hirdetés

Így nézd meg a Windows 10 vágólapjának előzményeit



|

A Windows 10 2018. októberi frissítése több újdonságot is hozott magával, például megmutatja a vágólap előzményeit.

Hirdetés

Sokan használnak a munkájuk megkönnyítése érdekében valamilyen vágólapkezelő alkalmazást a Windows 10 operációs rendszerben. A Windows 10 2018. októberi frissítése ezt azonban feleslegessé teszi. Az új Windows már képes tárolni a vágólap előzményeit, és előhívni a korábbi bejegyzéseket egyetlen billentyűkombinációval. 

Hirdetés

Ha te is szeretnéd megnézni a vágólap előzményeit a Windows 10-en, akkor először is bizonyosodj meg róla, hogy a PC-den már az októberi frissítés fut. Ezt úgy nézheted meg, ha a Start menü keresőjébe begépeled, hogy [winver], majd Entert nyomsz. A verziónak 1809-nek kell lennie. 

Mielőtt megnézheted a vágólap előzményeit a Windows 10-ben, engedélyezned kell ezt a funkciót. Nyisd meg a Gépházat, majd a megjelenő ablakban navigálj a [Rendszer] menüre. Ebben már megtalálod a vágólap fület, amin bekapcsolhatod a vágólap előzményeit. 

Innentől kezdve bármikor megnézheted a Windows 10-ben a vágólapon rögzített korábbi bejegyzéseket. Bármi amit előzőleg másoltál (a funkció engedélyezése előtt), értelemszerűen nem látszik. A vágólap előzményeit a [Win + V] billentyűkombinációval tudod lehívni. Egy kis panel nyílik meg, ami minden elemet listáz, képeket és szövegeket is. Görgetés és kattintás után újra beillesztésre használhatod bármelyiket. 

Amennyiben alaposabban megfigyeled a panelt, akkor láthatod, hogy minden elem mellett van egy apró ikon. Ha erre rányomsz, akkor rögzíted az adott elemet, vagyis az akkor sem tűnik el, ha törlöd a vágólap előzményeit. Ezt egy külön gombbal teheted meg egyébként a panelen, de a Gépházból is lehetőséged van rá. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.