Hirdetés

Így rendszerezd a Windows 10 Start menüjét



|

Sok időbe telt, de végre a Start menüben lévő mappáknak is adhatsz nevet. Feltéve, hogy már az októberi frissítés fut a PC-den.

Hirdetés

A Microsoft a Windows 8-cal és 8.1-gyel eléggé elrontotta a Start menüt, de a Windows 10-re azért kijavította a hibákat. Az első megjelenés óta folyamatosan jönnek az apróbb fejlesztések, így már appcsoportokat és appmappákat is létrehozhatsz a Start menüben. A mappáknak azonban eddig nem adhattál nevet, ellentétben a csoportokkal. A mappákban látszó indexképekről, vagyis csempékről kellett megtippelned, hogy vajon milyen appokat vannak a könyvtárban. A Windows 10 2018. októberi frissítésének hála azonban végre a Start menüben lévő mappákat is elnevezheted. 

Hirdetés

Ahhoz, hogy nevet adj a Start menüben lévő mappáidnak, először is létre kell hoznod azokat. Nyisd meg a Start menüt, majd fogd meg az egérrel az egyik ikont, és dobd rá egy másik csempéjére. Néha ez elsőre nem működik, így előfordulhat, hogy meg kell ismételned a mutatványt, esetleg megtartani a másik app ikonja fölött az egeret addig, amíg nem csusszannak bele egy közös mappába. 

Amikor egy mappát létrehozol, akkor a Windows 10 1809-es verziója már a mappa nevének is megjelenít egy mezőt. Ide gépelheted be az új könyvtár nevét. Amikor egy ilyen mappát összecsuksz, a rendszer kiírja a nevét, ha az egeret a mappa fölé húzod. A Microsoftnak nagyjából másfél évébe telt ezt a funkciót beletenni a Windowsba. 

A Windows 10 Start menüje tehát már nem olyan katasztrófa, mint a Windows 8-ban és 8.1-ben, de azért a Windows 7-hez és a Windows XP-hez képest azért még bőven vannak kívánságai a legtöbb felhasználónak. A testre szabási lehetőség alapvetően kevés, a Start menü normál mappáinak átnevezése nem megoldott, illetve a csempék néha eleve nem is frissülnek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.