Hirdetés

Így tudsz kilépni Facebookon a közösségi chatekből



|

Sokakat őrületbe kergetnek a különféle Facebook-csoportokhoz kapcsolódó messengeres csevegések, de végtelenül egyszerű megszabadulni tőlük.

Hirdetés

A Facebook mögött álló Meta még tavaly ősszel jelentette be, hogy a Discord mintájára létre fognak hozni közösségi csevegéseket a Messengeren belül, vagyis a különféle Facebook-csoportoknak lesz saját chatje, ami nagyjából úgy működik, mint a barátainkkal folytatott beszélgetések, csak itt épp a csoport összes tagja együtt diskurálhat. 

Ahogy az összes funkciót, ezt is lépcsőzetesen kezdték el élesíteni a felhasználóknál, és nagyon úgy fest, hogy hazánkban épp most indult el egy ilyen nagyobb hullám, mivel tömegével próbálkoznak az emberek megszabadulni ezektől a chatektől. Nem túl meglepő módon a legtöbben ezt úgy teszik, hogy magába a chatbe írják be "ki szeretnék lépni!", ilyenkor azonban meg kell várniuk, hogy egy admin manuálisan kirakja őket. Teljesen felesleges ez a várakozás, ugyanis végtelenül egyszerűen elhagyhatjuk ezeket a csevegéseket mi magunk is.

Hirdetés

Ha tehát beléptünk, vagy automatikusan bekerültünk egy Facebook-csoporthoz kapcsolódó közösségi chatbe, és ki szeretnénk innen lépni, akkor a következőket kell tennünk:

Böngészőben jól elkülönülnek a normál bejövő üzenetek és a "közösségek" üzenetei, a Messengeren belül bal oldalon találjuk a két főbb menüpontot. Ha ki akarunk lépni egy adott közösségi csevegésből akkor itt, bal oldalon kell az egeret az adott chat nevére húzni, majd a megjelenő három pöttyre bökni. Az ezt követően felugró választási lehetőségek közül az utolsó, a "Kilépés a chatből" lesz az, amire szükségünk van.

A mobiltelefonos Messenger applikációban már picit jobban el vannak rejtve a közösségi chatek. Előhívásukhoz az app megnyitása után a bal felső sarokban lévő három vonalra kell bökni (ez közvetlenül a Chatek felirat mellett van), majd itt kiválasztani azt a már futó beszélgetést, amiből ki szeretnénk lépni. Ennek lekattintása után megjelenik maga a chat, itt legfelül, a beszélgetés nevére kell rábökni. Az ekkor megjelenő menüben legalulra kell görgetni, itt egy piros feliratú menüpont vár bennünket "Kilépés a chatből" felirattal, erre kell rányomni. Itt egyébként simán csak némítani is tudjuk a chatet, ha nem szeretnénk véglegesen kilépni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.