Hirdetés

Így változtak meg 10 év alatt a magyar fiatalok tévénézési szokásai



|

Egy friss felmérés szerint az ifjúságot már egyre kevésbé csábítja a jó öreg képláda, de azért még a legkisebbek is vevők némi éjszakai tévézésre.

Hirdetés

A modern multimédiás eszközök számos lehetőséget biztosítanak az otthoni szórakozásra, így általánosságban is elmondható, hogy erősen csökkenőben van a hagyományos televíziózás népszerűsége, a változás pedig nemcsak a felnőttek, hanem a kiskorúak körében is érezteti a hatását.

Erre mutatott rá most az az átfogó kutatás is, amit a Nielsen készített a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megbízásából, kifejezetten a legifjabb korosztályok tévénézési szokásaira koncentrálva.

Hirdetés

A tavaly ősszel elkészült elemzés részletesen feltérképezte, hogy miként változtak a 18 év alatti közönség tévézési szokásai a 2012 és 2021 közötti időszakban, az eredmény alapján pedig a kiskorúak átlagosan 15-18 százalékkal kevesebb időt töltenek ezzel a tevékenységgel, mint az előző évtized elején. Szám szerint 2021-ben ez a 4-7 évesek körében 3 óra 1 perc, a 8-12 évesek esetében 2 óra 58 perc, a 13-17 éveseknél pedig 2 óra 30 perc tévézést jelentett. Az NMHH a bevezetőben is említett új, internet-alapú tartalomfogyasztási formák megjelenésével magyarázza a negatív trendet.

Forrás: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Forrás: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

A csökkenés persze nem is okoz nagy meglepetést, az viszont talán már igen, hogy este 10 órakor még lényegében minden negyedik 4-7 éves gyerek a tévé előtt ücsörög, s 23 órakor sem elhanyagolható az említett korosztály jelenléte, miközben ebben az idősávban már számos csatornán 16, illetve 18 éven felülieknek ajánlott műsorok futnak. A Nielsen szerint a nézőszám a 8-12 évesek esetében 22 órakor is 30 százalék körül alakul, 23 órakor pedig a korcsoport tagjainak 14-16 százaléka ül még mindig a képernyők előtt.

A kutatás a konkrét műsortípusokra is kitért: 2021-re a 4-7 éves gyerekek műsorfogyasztásának közel a felét a rajzfilmek tették ki, a "magányos" tévénézésnél még inkább ez dominál. A 2. és 3. helyen stabilan a sorozatok és a vígjátékok álltak. A 8-12 évesek körében az "általános szórakoztató" csatornák a fiatalabbakhoz képest nagyobb arányt képviseltek a tévénézési időből, illetve ennél a korosztálynál már megjelenik a sport iránti érdeklődés is.

Ami pedig az idősebb, 13-17 éves nézőket illeti, ők már a műsorfogyasztásra szánt idő negyedében sorozatokkal ütötték el az idejüket, illetve a Nielsen növekvő arányt mért az animációs tartalmakra fordított idő kapcsán. A tinédzserek körében szintén népszerűnek bizonyultak a vígjátékok, ám ezek mellé már a szórakoztató jellegű műsorok, például a valóságshow-k és a vetélkedők is beférkőztek. Az NMHH a tinikkel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy ebben a korosztályban már jóval sokszínűbb képet mutat a műsorfogyasztás, mint a kisebb gyerekek esetében.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.