Hirdetés

Ilyen emojikra számíthatsz 2018-ban



|

Az Android és az iOS rendszerekre egyaránt új emojik érkeznek jövőre.

Hirdetés

A Unicode Consortium nemrég bemutatott egy csomag új emojit. Mivel a nonprofit szervezet fejleszti minden jelentős operációs rendszerre ezeket a szimbólumokat, ezért ez azt jelenti, hogy 2018-ban ilyen új emojikat kapunk majd. 

Hirdetés

A lista egyelőre nem teljes, egy januári eseményen hozzák meg a végső döntéseket. Az újdonságok csak ezután, 2018 második felében jelenhetnek meg a jelentősebb platformokon. 

Egyelőre több mint 100 új emojival számolhatunk, de lesznek olyanok, amelyek 2018-ban még nem jutnak el sem az Androidra, sem az iOS-re. 

Szinte biztos azonban, hogy jövőre érkezik a szuperhős, a szupergonosz, a vörös hajú férfi és nő, a partiarc, a láb és a lábfej, a göndör haj és a kalózzászló. 

Van persze olyan emoji is, amit kivettek a listáról: például a vigyorgó OK-arc, a szomorú kakakupac és a megdöbbent ??-arc. 

A Unicode mindezzel párhuzamosan egy érdekes funkció kidolgozásán is szorgoskodik. Az emojik ugyanis a jövőben megfordíthatóak lesznek. Természetesen ehhez az Apple és a Google támogatása is szükséges lesz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.