Hirdetés

Ilyen sztorikat ír a Google mesterséges intelligenciája



|

Már az írók munkáját is segíti az "öntudatra ébredt" LaMDA.

Hirdetés

A nyár egyik emlékezetes tech momentuma volt, amikor a Google kirúgott egy mérnököt, aki azt állította, hogy öntudatra ébredhet a vállalatnál megalkotott mesterséges intelligencia-alapú chatbot, a LaMDA.

Az algoritmus ugyan azóta sem nyilvánította ki, hogy életben van, cserébe viszont már egy szélesebb körű tesztben is bizonyította a beszélgetések szimulálásában szerzett jártasságát. Az MI most ismét bekerült a hírekbe, ám ezúttal nem a Cleverbot kenyerét akarja elvenni, hanem az íróknak nyújt segítő kezet.

A nemrég rendezett AI@ eseményén a Google megmutatta, hol tart most a tavaly már is megvillantott Wordcraft fejlesztése, amely lényegében egy LaMDA alapú szoftveres írórobot. A keresőóriás ezt kifejezetten azzal a céllal készíti, hogy a fikciós munkákat segítse, ellentétben az olyan üzleti/tartalomgyártói felhasználásra szánt szöveggenerátorokkal, mint például a Jasper vagy a Wordtune.

Hirdetés

A kulcsszavas utasítások alapján dolgozó Wordcraft ugyanakkor nem az összefüggő történetek megalkotását vállalja, hanem inkább kiegészítésként szolgál a kreatív folyamat során.

Így képes például akár viccesebb formában újraírni bizonyos mondatokat, átfogalmazni egy adott szekciót, vagy ötleteket adni a cselekmény továbbgördítéséhez.

A Google 13 profi íróval tesztelte a technológiát, akik egyetértettek abban, hogy a Wordcraft még jó ideig nem fogja elvenni a munkájukat, ötletforrásként viszont hasznos eszköznek találták. Velük ért egyet a The Verge újságírója is, aki a prezentációt követően kipróbálta az eszközt, és némi finomhangolással a következő sztorit hozta össze vele:

"Egy anyapingvin ült a két tojásán, és finoman ringatózott előre-hátra. Izgatottan várta, hogy kikeljenek a tojásai. Fehér és kerek tojások voltak, körülbelül akkorák, mint egy nagy grapefruit. Vékony pehelytollréteg borította őket. Az anyának nem volt könnyű dolga. Egy nagy fóka bukkan elő a vízből, és megpróbálja megenni a tojásokat. Az anyapingvin megpróbál visszavágni, de nem tud mit kezdeni a fóka éles fogaival. A tojófiókákat megeszik. Az anyapingvin bánatában felsír. Hangos csobbanást hall, és felnéz. A kicsinyét a fóka a vízbe dobta. A bébi küszködik, hogy a felszínen maradjon a hideg óceánban. Az anyapingvin beugrik a vízbe. A csőrébe kapja a kicsinyét, és kiúszik a partra. Szárnyaival körbetekeri a kicsinyét, és mellé bújik."

Tény, hogy nem egy bestseller-gyanús sztori, és a szöveg gördülékenységén is lenne még mit javítani, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az algoritmus kizárólag kulcsszavak felhasználásával hozta létre a mondatokat. Arról egyelőre nincs szó, hogy a közeljövőben a szélesebb közönség is hozzáférhet a Wordcrafthez, akit viszont nem riaszt el az angol nyelv, az erre a linkre kattintva elolvashat 9 csiszoltabb történetet, amit az algoritmus közreműködésével hoztak létre a Google által felkért írók.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.