Hirdetés

Indul a Virgin Galactic tesztrepülése, valósággá válhat az űrturizmus



|

Új-Mexikóból indítják el a tesztrepülést, a Virgin Galactic gépe ezúttal már személyzettel száll fel.

Hirdetés

Egy ideje már halljuk, hogy az űrturizmus lesz a következő nagy őrület a világban, és ennek úttörője többek között a Virgin Galactic. A cég bejelentette, hogy ebben a hónapban már az első olyan tesztrepülést is végrehajtják, amin a legénység is a gépen lesz. A VSS Unity űrrepülőt Új-Mexikóból, a Spaceport Americáról indítják el. Később a fizetős ügyfeleket is innen lövik fel a világűr határára. 

Hirdetés

A VSS Unityt egy hordozógép viszi majd fel nagy magasságba, és ott engedik el, majd a saját hajtóműveivel tovább emelkedik, az ereszkedés után pedig egy kifutópályán landol majd. Maga a repülés elvileg szuborbitális lesz, vagyis a világűrbe konkrétan nem jutnak ki az utasok. 

A tervek szerint a tesztrepülést november 19. és november 23. között hajtják majd végre. 

Ha pedig már világűr, az űrturizmus kapcsán sok helyen a városi űrkikötők építése a legújabb trend, erre készülnek Japánban is. Elon Musk célkeresztjében pedig a Mars van

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.