Hirdetés

Inkább kibírjuk a régi mobillal: brutálisan visszaestek az okostelefon-eladások



|

Érthető, mégis lehangoló, ahogy kinéz az okostelefonpiac, egyedül az Apple állja a sarat.

Hirdetés

Idén eddig minden negyedévben kevesebb mobiltelefont adtak el, mint az előző év azonos időszakában - derült ki a Canalys elemzőcég globális felméréséből. 2022 harmadik negyedévében például 9 százalékkal kevesebbet, ami brutális visszaesés, és a jelek szerint még legalább fél, de inkább egy évig biztosan nem fordul meg a trend. A vállalat közölte: minden gyártó érintett, kivéve az Apple-t, ők az egyetlenek, akik növekedést produkáltak: eladások tekintetében a piac 18 százaléka az övék.

A legnépszerűbb továbbra is a Samsung a maga 22 százalékával; a sokszínű termékpalettának és a nagy akcióknak hála ők is tartják a pozíciójukat, de a koreai gyártó is megérezte a válságot. Az öt legnagyobb további három tagja, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo is állja az ütéseket (14, 10 és 9 százalékos tortaszelettel), igaz, ezek a márkák Európában jelenleg képtelenek növekedni.

Hirdetés

A Canalys szakértői szerint ezen a piacon most rendkívül érzékenyen reagálnak a vásárlók az áremelkedésekre, inkább megvárják az akciókat, és még azokat sem biztos, hogy kihasználják a gazdasági válság és az általános bizonytalanság miatt.

A gyártóknak mindenesetre így is az az egyetlen esélyük, hogy megszabaduljanak a készleteiktől az új modellek érkezésekor, ha agresszívan leverik az árakat és folyamatosan promóciókat hirdetnek. Az idei Black Friday-on persze ismét rengeteg telefon elkel majd, de nem annyi, mint tavaly, és a stagnálás biztosan kitart majd 2023 első felében is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.