Hirdetés

Egy funkciót elveszít, egyet viszont kap az Instagram



|

Mondjuk az indoklás fura: amit elvesznek, azt állítólag azért teszik, mert nem használta senki, amit meg beletesznek, azt meg máshol nem használta senki. Értjük, nem?

Hirdetés

A mostani hír még nem arról a kezdeményezésről szól, amit néhány országban már tesztelnek az Instagramon, miszerint az egészséges énkép megtartása érdekében nem lesz látható az egyes megosztásokra érkező lájkok száma. Ez még mindig tesztfázisban van, és ki tudja, mikor lesz globálisan is bekapcsolva. Most egy másik lehetőség tűnt el a kép- és videómegosztóról, de kapott helyébe valami mást.

Hirdetés

Ami eltűnik

Eddig volt lehetőségünk arra, hogy az ismerőseink tevékenységét is megnézhessük, tehát nem csak azt, hogy ki mit osztott meg, hanem azt is, hogy kit követett be, miket lájkolt és miket kommentelt mások megosztásai alá. Ezt egyeseknél már augusztus óta elkezdte teszt-jelleggel kimazsolázni az Instagram valószínűleg ezt is azért így tette, hogy tesztelje, lesz-e belőle globális felzúdulás, de nem lett, szóval a héten mindenkinél eltűnik ez a lehetőség.

A törlés magyarázata pont az, amit a mostani puhatolózás is igazolt: a jelek szerint nagyon kevesen használták ezt a funkciót, sőt sokan nem is tudtak a létezéséről. A Following nevű fül a továbbiakban is megmarad, de csak azt látjuk majd alatta, amit az adott felhasználó saját maga posztol. A változást egyébként a felhasználók kicsit más miatt azért kedvelik, az eddigi reakciók szerint így jóval kevésbé kell tartaniuk olyan "kukkolóktól", akik nem csak a megosztott tartalmaikra kíváncsiak, hanem mindenre, amit Instagramon néznek, kedvelnek és követnek.

Ami érkezik

Az Instagram felhasználók mostanra már megszokták az időszakosan megjelenő sztorikat, most pedig egy Group Stories nevű új variáns érkezik az alkalmazásba. Ahogy a neve is jelzi, az itt készült képeket, videókat, szöveges tartalmakat csak előre meghatározott felhasználói csoportok láthatnak. Ennek alapra vett változata már eddig is létezett, ahol megadhattunk egy közeli barátokat tömörítő csoportot, de mostantól egyéb csoportok létrehozására is lehetőségünk lesz, külön kezelhetjük például a családot, a munkatársakat, a fiúkat, a lányokat, a macskásakat, a kutyásakat és így tovább.

 

A Group Stories érkezése mondjuk pont az épp eltávolítás alatt levő Following fényében érdekes, ugyanis a csoportos sztorikat a Facebookról költöztetik át Instagramra, miután eredeti helyén mindössze fél évig futott és azért állították le, mert a kutya se használta. Na de talán majd most.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.