Hirdetés

iPhone-okat árulhat az LG



|

Folynak a tárgyalások az Apple és az LG között, miután utóbbi cég nemrég lekapcsolta mobilos divízióját.

Hirdetés

Az LG számára nem volt elég jövedelmező a mobilos üzletág, ezért áprilisban bejelentette, kilép az okostelefonok piacáról, az így nyert erőforrásokat pedig más területeken, például az elektromos autóknál és a mesterséges intelligenciáknál fogja hasznosítani. Június 1-jétől nem gyártanak több mobilt, de úgy tűnik, kitaláltak valamit, amivel mégis csak kereshetnek egy kis mellékest.

Business Korea írt arról, hogy az LG és az Apple összeállhat, folynak a tárgyalások a két cég között. Az Apple az LG dél-koreai üzleteiben, helyiségekben és standokon árulhatná iPhone-jait és iPadjeit, az LG pedig így bérleti díjat szedhetne.

Hirdetés

A Best Shops üzletekben számos egyéb gyártó eszköze megtalálható, de nem tudni, a termékekkel együtt kimondottan Apple-re szakosodott munkatársak is érkeznének, vagy a meglévő dolgozókat tanítanák be. 

A két fél még nem tudott egyezségre jutni, állítólag részben azért, mert az Apple a MacBookjait is szeretné kitenni az üzletekben, azonban míg mobilos fronton nem konkurense a két cég egymásnak, a laptoppiacon igen, és ez nehézséget okoz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.