Hirdetés

Ismerősnek tűnik az LG V35 ThinQ csúcskészülék



|

Kiszivárgott az első kép az LG következő készülékéről: ebbe is Snapdragon 845-ös chip kerül.

Hirdetés

Az LG nem is olyan régen merőben új stratégiát ígért, és azt, hogy nem ad ki kéthavonta új csúcskészüléket. Ennek ellenére hamarosan itt a következő, az LG V35 ThinQ. Elvileg ez júniusban mutatkozik majd be az LG X2 és az LG X5 társaságában, és most előkerült róla az első élőkép is. Ezek alapján nagyon ismerősnek tűnik. 

Hirdetés

Mindez nem véletlen, hiszen a látottak passzolnak a korábbi szivárgásokhoz, illetve alapvetően ismét a V30 egy felújított változatáról van szó. A 6 hüvelykes OLED-kijelzőbe nem lóg be semmilyen szenzorsáv, a négy keret viszont meglehetősen vékony. 

Az előlapi kamera állítólag 8 megapixeles lesz, és a hátlapi ujjlenyomat-olvasó itt még bekapcsológomb is egyben (a G7 ThinQ már szakított ezzel a szokással). 

Az LG V35 ThinQ belül már Qualcomm Snapdragon 845-ös SoC-t kínál majd, 6 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel. Ez utóbbi microSD-vel lesz bővíthető. A hátsó kamerák 16 megapixelesek lesznek, f/1.6-os rekeszértékkel, kéttónusú vakuval, lézeres és fázisérzékelős autofókusszal. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.