Hirdetés

Ismét elérhetetlenné vált a magyar Facebookként beharangozott Hundub



|

Napok óta nem ad életjelet a szolgáltatás.

Hirdetés

A cenzúramentes közösségi oldalként is reklámozott magyar platform, a Hundub még tavaly indult útjára, mit sem törődve az iWiW és a myVIP korábbi kudarcával, melyek végül látványosan alulmaradtak a nemzetközi konkurensekkel vívott versenyben.

A Debrecenből működtetett oldal meglehetősen döcögősen rajtolt, s több szakértő is rámutatott, hogy a technológiai színvonala nem igazán üti meg a kor követelményeit.

A kétkedő véleményeket alátámasztani látszik, hogy fennállása óta több működési zavar is sújtotta a Hundubot, legutóbb például májusban volt egy kisebb kimaradás, most pedig napok óta elérhetetlen a platform.

 

Hirdetés

Az oldal leállását elsőként a Népszava szúrta ki. A napilap megpróbált kapcsolatba lépni az üzemeltetővel, ám nem kapott választ az e-mailes megkeresésre. Így aztán rejtély, hogy a magyar közösségi oldal végleg lehúzta-e a rolót, vagy csak ideiglenes leállásról van szó.

A Hundubról legutóbb akkor írtunk, amikor fényt derült az oldal súlyos biztonsági résére, melyen keresztül bármelyik felhasználó számára hozzáférhetővé váltak a közösségi oldal többi fiókjának képei. Így derült ki, hogy a "cenzúra" hiányán felbátorodó regisztráltak egy része gyermekpornográf anyagokat küldözgetett egymásnak, ami miatt a rendőrség is nyomozást indított.

Az ügy következményeként távozott az oldal társtulajdonosa, a Murmurati Limited nevű amerikai offshore cég, így a platform egyetlen birtokosa az ötletgazda Pál Csaba maradt, aki korábban katonaként és webmesterként is dolgozott.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.